Vadzöldségföld Vietnámban: ragadd meg a lehetőséget, szedj egy marék vadzöldséget, fogj néhány tucat rákot, és főzz egy finom levest!

Most minden alkalommal, amikor visszatérek a szülővárosomba, és látom a házakat, tavakat, folyókat és mezőket, szomorúság tölt el a szívemben a változás miatt.

Nem a természeti változások miatt, mint például a lombkorona kiszélesedése, a ház ősibbé válása, a kertben lévő virágok színesebbé válása... hanem az emberi pusztítás okozta pusztítás miatt.

Alig fél évszázaddal ezelőtt, minden este a gyülekezõ madarak hangjától volt hangos az egész falu. Csakúgy, mint reggel, amikor felébredtünk, minden kert és a tavak partja tele volt madarak hangjával.

Aztán jöttek a sáskák repkedésének évszakai a mezőkön, aztán az aratási éjszakák, a vízibogarak meglátták a fényeket és tömegesen repültek vissza a tornácra, aztán a nyár első esős éjszakái, a békák dobként kuruttyoltak a közeli és távoli mezőkön, a vízben ültek sorokban, hosszabbak, mint az autók a hanoi csúcsforgalomban, majd valahol a tó mentén cibetmadarak illata szállt...

És minden eső után vadon élő növények nőnek a folyóparti buckákon, mezők buckáin, mocsarak körül, tavakon, utak mentén, kertek sarkában, házfalak mentén... vadul. Vannak álmaim, ahol növényeket látok nőni és beborítani, madarakat és rovarokat pedig rám landolni.

De mindössze néhány év múlva elhagyott a csodálatos és ragyogó természet, amelyben éltem. Újra rémálmaim voltak, forró sziklákon feküdtem, és a felettem lévő ég olyan volt, mint egy vakolatlan mennyezet. A klorofill, az állatok és a rovarok világa miatti gyászomban eszembe jutottak a falum vadzöldséges évszakai.

Valahányszor visszagondolok azoknak a távoli éveknek a természetére, buján növő, érzelmekkel teli édesburgonya leveleket, bableveleket, malabár spenótot, vông leveleket, eperleveleket, fügeleveleket, babérleveleket, guava rügyeket, bambuszrügyeket, chili leveleket, porcsint, spenótot, vízispenótot, vízimimózát, savanyú tamarindot, kínai fekete ürömöt, fehér vietnami koriandert, vörös vietnami koriandert, fehér jázminot, érmefűet, fiatal rizsrügyeket, fiatal rizsrügyeket, banánszárakat, banángyökereket, banánvirágokat, papayapépet, vízispenótot, burgonya leveleket, tökhajtásokat, fiatal tökleveleket, tökrügyeket, tökhajtásokat, fiatal tökleveleket, tökleveleket, polyscias fruticosa-t, foltos burgonyaszárakat, manióka leveleket, fekete ürömöt, fügét, kurkuma leveleket, galangal leveleket, lótuszgyökereket, lótuszhajtásokat, lótuszszárakat, lótuszrügyeket, lótuszrügyeket...

Édesburgonya-hajtások.

Csak azokat a dolgokat említettem, amiket gyerekkoromban ettem, amikor a falumban éltem, és amikre még most is emlékszem. Általában a munkaszünetben a gazdák időt szakítottak arra, hogy leszedjenek egy marék vadzöldséget és elfogjanak néhány tucat rákot, délben pedig egy tál finom levest ettek.

Amikor a családban valakinek alvási problémái akadtak, anyám leszedte és összetörte a vôngfa leveleit, majd kagylóval vagy rákkal főzte. A vông levelek íze gazdag és édes. A vônglevélleves, akárcsak az eperfalevél, igazi nyugtató hatású. Mindenki ismeri az eperfát, de nem mindenki ismeri a vôngfát.

A vôngfa meglehetősen nagy fa. A vông termése olyan, mint a rizsgyümölcs, csak nagyobb és hosszabb. Egyes helyeken gyapotfának is nevezik, mert amikor a termés megérik, a négy szelet a rizsgyümölcshöz hasonlóan szétnyílik, és belül elég egy maréknyi sűrű gyapotnak. Amikor fúj a szél, a vôngfa gyapotja az egész faluban repül.

A malabári spenót az egyik zöldség, ami nagyon jól illik a rákleveshez. A malabári spenót az elárasztott rizsföldeken terem.

A malabári spenót növény alakja hasonló a tamarind növényéhez. Minél mélyebb a víz a mezőn, annál tovább nő a malabári spenót. Mosd meg a malabári spenótot, vágd két ujjnyi darabokra, mártsd szójaszószba, és edd meg erjesztett rizzsel főtt ráklevessel. Egy egész kosárral megehetsz anélkül, hogy unatkoznál. A falumban sok vông fa nő, így az asszonyok gyakran használják a fák virágait párnák tömésére.

Minden faluban vannak vad fügefák. A madarak érett fügét esznek és kiürítik. Az ürülékükben még mindig vannak fügemagok, így a fiatal fügefák megnőnek. A fügék szeretik a vizet, ezért gyakran nőnek tavak és mocsarak közelében.

A fügét gyakran használják hal sózására, főzésére és párolására. A falusi férfiak fügeleveleket szednek, amikor salátát esznek. De amikor az asszonyok szülnek, a családjaik leszedik és blansírozzák a fügeleveleket, hogy megegyék, és tejet termeljenek. Amikor a kocák ellik, és nincs tejük, az emberek fügeleveleket is szednek, hogy megetessék őket. Létezik ragacsos füge és sima füge. A ragacsos füge puhább és édesebb.

Nemrég néztem egy CBS dokumentumfilmet az afrikai fügefákról, és a fügét az erdő királynőjének nevezték. A falumban a gyerekek gyakran barangoltak a tavak és mocsarak körül érett fügét keresve.

Amikor egy adott irányban seregélyek kiáltását hallod, menj arra, ott érett fügék lesznek. A seregélyek azok, akik azt mondják a gyerekeknek, hogy guava, füge és más gyümölcsök kezdtek érni.

Fügét szedtünk, kettévágtuk, kifújtuk a bennük lévő szúnyogokat, és megettük. Akkoriban senki sem tudta megmagyarázni nekünk, hogy miért vannak a fügék annyira lezárva, hogy a szúnyogok bejuthatnak és megélhetnek bennük. Csak később, amikor megnéztem egy sci-fi filmet, értettem meg.

Van egy gyümölcs, ami úgy néz ki, mint egy füge, ez a ngai gyümölcs. Nagyon kevesen tudják, hogyan kell enni a ngai gyümölcsöt, mert összehúzó hatású és sok nedvet tartalmaz. A nagymamám ngai leveleket szedett, amikor szójaszószt készített, hogy ne penészedjenek meg. Én is ettem olyan ngai gyümölcsöt, amit apám puhatestű teknőssel főzött.

A múltban a lágyhéjú teknősök évekig bőségesen éltek tavakban és mocsarakban. Alkalmanként az emberek lágyhéjú teknősöket fogtak, amikor feljöttek tojásokat rakni a tavak és mocsarak partjára. Manapság a jövendőmondók nem találnak lágyhéjú teknősöket vidéken. A ngải gyümölcsöt csíkkal, angolnával vagy harcsával is főzik.

Amikor ngai gyümölcsöt készít, apám általában az előző délutáni ngai gyümölcsöt veszi, félbevágja, és rizsvízbe áztatja, hogy eltávolítsa a gyantát. A fügét lehet nyersen fogyasztani, de a ngai gyümölcsöt senki sem eheti nyersen. De ha lágyhéjú teknőssel főzik, vagy csíkkal vagy angolnával párolják, a ngai gyümölcs finom íze semmilyen más fügéhez nem hasonlítható.

Régen a falumban lévő tóban rengeteg fehér és piros koriander volt. A fehér koriandert nyersen fogyasztották, és erjesztett rizzsel készült halászlé készítéséhez használták. A piros koriandert azonban a nagymamám főzte meg, és kinyomta, hogy szójaszószt készítsen belőle. Manapság nem látok piros koriandert. A falusiak már régóta nem láttak senkit piros vagy fehér koriandert nevelni a tóban.

Tavirózsa.

A kínai klematisz sövényei szinte teljesen eltűntek a vidékről. A kínai klematisz népi gyógyászatban használatos, amelyet a falusiak sokat használnak. Megfázás esetén összetörik a kínai klematisz tetejét, és kerozinnal keverik, hogy kezeljék a szeleket. Vannak, akik a kínai klematisz tetejét forrón pirítják, hogy kezeljék a beteg ember szeleit. A megfázásos ember gőzöléséhez használt vízben mindig kell lennie egy marék kínai klematisznak.

Ha fejfájásom volt, leszedtem egy marék kínai klematiszvirágot, a homlokomra tettem, átkötöttem egy törölközővel, majd elmentem dolgozni vagy aludni. Akkoriban nem volt olyan nyugati orvoslás, mint most. De azt hiszem, hogy a betegségek ilyen hagyományos gyógynövényekkel történő kezelése soha nem fog olyan mellékhatásokat okozni, mint amikor túl sok nyugati orvoslást használunk.

A kínai keserűfű a népi gyógyászaton kívül ételként is fogyasztható. Halfőzéskor nagymamám gyakran tett egy marék kínai keserűfüvet az edény aljára. A kínai keserűfű eltávolítja a halszagot és ízt ad a párolt halnak.

Nagymamám időnként leszedett egy főtt kínai keserűfűvet, és kinyomta belőle a szójaszószt. A falumban a férfiak amur- vagy kárászsalátát ettek egy marék kínai keserűfűlevéllel. És különösen a kutyakolbászos étel nem lett volna olyan finom kínai keserűfű és guavalevél nélkül.

Sok barátomat megkérdeztem, hogy ettek-e már pirított papayapürét, és szinte mindenki a fejét csóválta. De én rendszeresen ettem, amikor faluban voltam. Amikor egy öreg papayafa abbahagyta a gyümölcstermést, vagy amikor találkoztam egy hímivarú papayafával, amelyik nehezen termett, és a gyümölcse nagyon kicsi és íztelen volt, anyám kivágta azt a papayafát.

Anyukám lefejtette a külső héját, hogy megkapja a belsejét, feldarabolta, sós vízbe áztatta, megmosta és megszárította, majd szárított banánlevélbe csomagolta és egy kis edénybe tette a konyhapolcon. Evéskor a szárított papayapépet rizsvízbe tette, hogy megpuhuljon, megmosta, majd zsírral, csirke- vagy kacsabőrrel pirította. Az így elkészített papayapé ropogós, finom és semmihez sem fogható.

Sok hagyományos vietnami faluban ültetnek kapokfákat. Az én falumban két sor ősi kapokfa áll az út mindkét oldalán, a főkaputól a falu bejáratáig. A virágzási időszakban, messziről, úgy tűnik, mint egy nagy tűz az égen. Ez egyben az ünnepnap is, amikor a seregélyek a békés mészkőhegységből visszarepülnek, hogy nektárt szívjanak a kapokvirágokból.

Mi, gyerekek, egész nap a kapokfák alatt heverésztünk. Egy erős bambuszdarabbal erősen megdobtuk a kapokfát, hogy a rügyek lehullanak. A kapokrügyek a kapokfa virágrügyei. A rügyek finomak. De a fiatal kapoktermések igazi csemege.

Jóízűen megettük a rizst. A fiatal rizs ropogós, édes és egy kicsit ragacsos volt. A felnőttek sóba és chilibe mártották a fiatal rizst, hogy bort igyanak. A fiatal rizst nagyon apróra szelték, és sült vörös garnélával és szezámmal keverték össze, így olyan salátát készítettek belőle, amilyet még a mai nagy éttermekben sem lehet kapni. De a fiatal rizst bivalyhússal és vietnami korianderrel pirították, barátom, furcsán finom volt.

Azok az ételek tényleg finomak voltak, nem az aznapi éhség miatt. Csakúgy, mint sok vidéki paraszti étel, amely ma már előkelő helyet foglal el a városi nagy éttermek étlapjain.

Vegyes zöldségek.

A fiatal rizsgyümölcshöz hasonlóan a fiatal gáo gyümölcsöt is gyakran használják salátazöldségként. A fiatal gáo gyümölcs ropogós, savanykás ízű, édes utóízzel keveredve.

A falumban három nagy tava van. És ezekben a tavakban egy egész világ nő tavirózsákból, vízigesztenyékből és lótuszokból. Egy-két kora nyári eső után a tavirózsák sűrű erdőként nőnek a tó felszínén. Azt hiszem, a tavirózsák a lótusznövények rokonai, de a lótuszrügyeket hajtásoknak, míg a tavirózsa rügyeit tavirózsa rügyeknek nevezik. Őseink valóban nagy nyelvészek voltak.

De a későbbi nyelvkutatók nem találtak senkit, aki számos növény, állat, rovar és tárgy nevének eredetét vizsgálta volna. A tavirózsa-szezonban tavirózsa-hajtásokat szedtünk. A tavirózsa-hajtások nyalábjai hosszúak, fehérzöldek és olyan fiatalok voltak, hogy ha finoman meghajlították őket, eltörtek.

A tavirózsa rügyeit szójaszószba mártogatják, vagy kagyló- vagy rákleveshez főznek. De ha olyan finom a rákleves, hogy mindenki, aki megeszi, a legjobb levesek közé sorolja, akkor azt mindenképpen tavirózsa rügyekkel kell főzni. Amikor a tavirózsa rügyei kihajtanak, szedd le őket, és főzd meg velük a ráklevest.

Lótuszrügyek főzésekor az emberek félbevágják őket, és a levesbe dobják. Csak hagyják erőteljesen forrni. A lótuszrügyekkel főtt rákleves édesebbnek tűnik, mint a más zöldségekkel főzött. Mert ha nyers lótuszrügyeket esznek szójaszósszal, ropogósak és nagyon édesek lesznek.

Van egy virágrügy, amiről nem tudom, milyen fajta. Csak a nagymamámtól hallottam, hogy vízipáfrányrügy. A vízipáfrányrügy úgy néz ki, mint a vízijácintrügy, vagy más néven vízijácint. A vízipáfrány általában mocsarakban vagy árkokban él.

A nagymamám gyakran szedett vízijácintrügyeket főzéshez. Nagyon édesek voltak, bár kicsit viszketőek. Talán egyfajta vízijácint. Néha homályosan elképzeltem, hogyan fedezték fel őseink ezeket a vadzöldségeket.

Az öregek meglátták a virág gyönyörű bimbóit, leszedték őket, és az orrukhoz vitték, hogy megszagolják. Úgy találták, hogy a virág illata ugyanolyan kellemes, mint egy egészséges növényé, ezért megkóstolták. Amikor megkóstolták, hűvösnek és édesnek találták, ezért leszedték, megfőzték és megették. Az első alkalommal túl sokat főzték, és amikor megették, a bimbók összetörtek és erősek voltak. Így amikor legközelebb csak blansírozták és megették, ropogósnak és édesnek találták. És így a virág vagy hasonló növények étellé váltak.

Egyszer megkérdeztem anyámat, hogy honnan tudja, hogy amit főz, az ehető. Azt mondta, hogy ha finom illata van, és édes vagy savanyú íze van, akkor ehető. Visszagondolva, az evés nagyszerű tanulság volt az életre.

És ebben a pillanatban mintha álomba csöppentem volna: egy álomba arról, hogy egy reggel arra ébredek, hogy vízispenót-, vízimimóza-, eperfa-, füge-, vízimimóza-, babérlevél-, chili-, porcsin-, vízispenót-, vízimimóza-, vízimimóza-, kínai klematisz-, fekete üröm-, fehér vietnami koriander-, vörös vietnami koriander-, fehér jázmin-, pénzverdei perje-, fiatal rizsrügy-, fiatal rizsföldeket, kínai klematisz-, kínai ginzeng-, pettyes burgonya-, manióka-, üröm-, füge-, kurkumalevél-, galangallevél-, lótuszgyökér-, lótuszhajtás-, tavirózsa-rügy-, lótuszrügy-... buján növekvő mezőket látok.

Aprófiúvá változom, és elindulok utamra a klorofillerdőkön keresztül, hogy elmerüljek a világegyetem minden táján virágzó lila lótuszerdőkben, hogy izgatott és ijesztő legyen egy óriási cibetmacska, mint egy őskori dinoszaurusz, hogy halljam az aratósáska-raj szárnycsapkodását a fejem felett, hogy sétáljak a virágzó rau khuc évszak egét és földjét betöltő mámorító illatban...

Az az álom fájt nekem, mert közel fél évszázaddal ezelőtt valóság volt, és közel fél évszázaddal később emberi csalódássá vált.

Forrás: https://danviet.vn/canh-dong-rau-dai-o-viet-nam-tranh-thu-hai-nam-rau-dai-moc-vai-chuc-con-cua-nau-bat-canh-ngon-20241107102950382.htm