[E-Magazin]: Illatos a hűvös szellő és a harmat évszakától

Hideg van! A hideg miatt az emberek figyelmesebbek, gyengédebbek egymással. A délután gyorsan elmúlik, a szélcsengők csilingelő hangja visszhangzik valahonnan a távolból. Elég ahhoz, hogy ürességet, egy homályos nosztalgiát idézzen fel az idő előtt...

Hűs szellő fújt a városra, a hegyek ködös zöldek, a víz kristálytiszta. Gyengéden meghúzom az ingemet, és ámulva látom, ahogy a levelek a hullámokon szállnak. Olyan hatalmasnak és homályosnak tűnik, mintha kihagytam volna valamit, mintha nem lett volna időm megragadni a tegnapi pillanatokat.

A tó felszíne üres a késő őszi napokon. A víz felszínén nyoma sincs a hervadt lótuszoknak, egyetlen sárga tollú madár sem csiripel a „lótuszágak” között. Csak a szél fújdogál és ringatja a vizet. De tudom, hogy a víz színe meglepetéseket rejt, várva a meleg napsütéses napot, a lótuszok újraegyesülésének napját.

A vízben lebegő sötétvörös bóját néztem. Egy horgász éppen a csalit tekergette be a következő körre. Messze a víz felszíne bugyborékolt, a halak loccsanásának hangja hallatszott, de a bója körül csak a lágy szellő tomboló hullámait hallottam. Megkérdeztem: Sok halat fogsz minden alkalommal, amikor így mész? A horgász rám nézett, és azt mondta, nem sokat, csak így mész, csak szórakozásból! Én szórakozottan, kissé sajnálkozva említettem a lótuszt. Azt mondta: Vége a szezonnak. A tó túlsó végén tavirózsák vannak.

Lila virágok tükröződnek a vízen. Lilászöld levelek úsznak a vízen. Hűs szellő napja, homályos nosztalgia a lila szín iránt. Egy pillanatra hirtelen azt kívántam, bárcsak lenne napsütés, hogy ez a lila darab kevésbé magányos, kevésbé sivár legyen. Mintha lótuszillat lenne a tóparti fákon és leveleken, átitatva a májusi napsütéssel. Hirtelen hiányzott a napsütés, a napsütés íze azokból a napokból, amikor a lótuszok teljes virágzásban voltak.

A hűvös szellő épp csak elkezdett fújni az esős napok közepén. Az északi szél még nem erősödött fel a záporok, viharok és hurrikánok által teli hatalmas szürke égbolton és földön. Az időjárás olyan zord volt, mint mindig ezen a vidéken. Csak az emberek szívében látszott rendíthetetlennek és türelmesnek az, amijük volt. A „amíg bőr van, haj nő, amíg rügy van, fák sarjadnak” című népdalt valaki ismételgette egy közösségi művelődési ház találkozóján, mosolyt csalva mindenki arcára.

A kinti zöldségeskert buja zöld volt. A sötétlila perillaágak mellett piros chilipaprikák érleltek, fehér virágok fürtjei nyíltak. Az őszibarackvirág szirmai lágyan nyitották rügyeiket a hűvös szellőben. Egy őszibarackvirág elhervadt, rózsaszín fény villant a komor téli égbolton. A szomszédos házban a házasságról szóló pletykák kavarogtak, idén új menyasszony érkezik. Az anyós boldogan mosolygott, és azt tervezte, hogy még több csirkét nevel, hogy megvárja a napot, amikor kislánya megszületik.

Kitakarítottam a kis kertet, babot és néhány zöldséget terveztem ültetni. Mindenhol golgotavirág indák lógtak, világossárga hüvelyek fürtjei lógtak le róluk. Beleharaptam az egyikbe, amelyik a levelek alatt megbúvó legérettebb hüvelynek tűnt. Édes-savanyú volt, enyhén csípős illattal. Csak egyétek meg, különben egész nap álmos leszek. Nem úgy alszik a golgotavirág, mint egy isten, aki élvezi az örömöt? A kert sűrűn volt fákkal és levelekkel, és éppen most esett át néhány viharon, így a vadnövények vadul növekedtek. Némán felbecsültem a babültetvényekre alkalmas területet. Hosszabb és keskenyebb, mint a többi ágyás. Két sor bambuszrudat ültetnek ide. A bab fokozatosan kizöldül, majd virágzik és termést hoz. Megjött a szél, így a túl későn ültetett bab valószínűleg nem éri meg Tet idejét. Emlékeztem, hogy anyám a hetedik holdhónap teliholdjának evése után közvetlenül ültetett babot. Mielőtt megnyílt a piac, a családom babot szedett. A bab kerek, zöld színű volt, és főzve vagy sütve édes és puha. Nem tudom, hogyan védte meg anyám őket az augusztusi esőktől, hogy a babvirágok a hűvös évszakban végig lilásan pompázzanak. A babhüvelyek pedig nagyon gyorsan nőttek. Már néhány esős nap után láttam, hogy a bab duzzadt és sima. Ha nem volt időm leszedni őket, akkor is megérett. A nővéreimmel azonban mindannyian szerettük megenni ezeknek az öreg baboknak a magjait. Anyám babkosarában mindig volt néhány túlérett bab. Anyám eltávolította a bab rostjait, megfőzte a babot, vagy fiatal babbal sütötte meg. Amikor eljött a tálalás ideje, a nővéreimmel mindig veszekedtünk a duzzadt babokért. Gazdag és illatos ízűek voltak, mint egy ritka ajándék.

Hideg van! A hideg figyelmesebbé, gyengédebbé teszi az embereket egymással. Csendben nézem, ahogy a hideg megérinti a piros téli ruhákat az iskolaudvaron iskola után, nézem az indiai mandulafa néhány piros levelét, mint szép virágrügyeket tavasszal. A rózsák halványan illatoznak a nedves esőben. A délután gyorsan elmúlik a szélcsengők csilingelésével, amelyek valahonnan messziről visszhangoznak. Elég ahhoz, hogy ürességet, egy homályos érzést idézzen fel az idő előtti állapotban.

A szél folyton leveleket fújt a vízen. Lebegtek, ringatóztak. A sárga szín elveszett. A hűvös szellő beborította a tiszta vizet. Az őszre gondoltam, a mozgalmas napokra. Az emberek, különféle aggodalmak miatt, gyakran elfelejtenek mindent, ami kívül esik rajtuk. A káoszban elragadva a napok és a táj megváltozott, és meglepetten tekintettem vissza, csak hogy lássam, hogy az idő múlásával megöregedtem. Azon tűnődtem, mit tettem, és mit éreztem abban a pillanatban?

De vannak olyan időszakok, amikor kilépve a megszokott hétköznapokból az emberek bizonytalannak érzik magukat. Még akkor is, ha ezek átmeneti napok. Még akkor is, ha ezek az emberi tervezésen kívül eső napok. Végül is a növényeknek és a fáknak is alkalmazkodniuk kell, nemhogy az embereknek. Amíg a természetet követjük, és minden körülmények között megfelelően cselekszünk, addig békében lesz részünk.

Megjött a tél. Készülök más elfoglaltságokra. Az ablaknál, a meleg tea illata a kézben. A harmat édes illata, a pubertáskori napsütés illata. Hirtelen vágyat érzek, hogy halljam a szélcsengők csilingelését, vágyom a magnóliák illatára, ahogy a párás őszi holdfényes éjszakában szállnak, vágyom, hogy lássam a tó felszínén a ködöt. És a harmatos napfény színében virágzó virágokat, a hegyi városban illatos hűvös szellőben.

Tartalom: Tran Thi Hong Anh

Fotó: Internetes dokumentum

Grafika: Mai Huyen

Forrás: https://baothanhhoa.vn/e-magazine-thom-theo-mua-heo-may-u-suong-268733.htm