A Song Tu Tay, Son Ca, Nam Yet, Da Lon (B), Sinh Ton, Truong Sa Dong, Truong Sa szigeteire és a DK1/16 (Phuc Tan) platformra vezető utazás nem egyszerűen a nyílt tengeren átívelő hullámok sorozata, hanem egy utazás, amely érzelmeket szállít a szárazföldről a távoli szigetekre.
Nyolc kulturális csereprogramra került sor nyolc különböző helyszínen, de ahol az éneklés hallatszott, melegség áradt szét. Nem volt rögzített színpad, nem voltak vakító fények; az előadótér gyakran csak egy kis nyílt terület, egy tengeri platform sarka, vagy egy hullámokban ringatózó hajó fedélzete volt.
Ebben a rusztikus környezetben vált a mobil előadóművészeti csapat szerepe minden eddiginél világosabbá. Énekkel, zenével és őszinte megosztással érték el a tiszteket és a katonákat, lehetővé téve, hogy a zene híddá váljon, amely összeköti a szíveket a hatalmas óceánban.
A szigeten a zene nem korlátozódik egy adott időpontra. Reggel, ahogy a nap felkel, az első dallamok betöltik a friss levegőt, az Anyaföld melegével ébresztve egy új napot. Délután, amikor a tengeri szellő enyhül, a hangulat élénkebbé válik, és a küldöttség és a sziget katonái közötti távolság csökken. Időnként a programnak nincs egyértelmű eleje vagy vége; az éneklés zökkenőmentesen folytatódik, mint az érzelmek áradata a tenger és az ég között.
Ott az énekesek és a közönség szinte megkülönböztethetetlenek voltak. A katonák egyszerre nézők voltak, és saját énekükkel merültek el az előadásban. A taps, a ragyogó szemek és a harmonikus dallamok érzelmileg telített légkört teremtettek, ahol a közös érzések váltak a legerősebb kötelékké.
A katonák, akik életben tartják a szerelem ritmusát.
Ebben a mobil előadóművészeti csapatban mindenki a kirakós egy darabja volt, csendben, de nélkülözhetetlenül. Nguyen Quang Bao Quoc művész, a zenész és hangszerelő nem állt a középpontban, hanem ő volt az, aki megadta az egész program ritmusát. A tengeri szél és a magas páratartalom közepette kollégáival gondosan kidolgozták az egyes hangnemeket és dallamokat, hogy támogassák a dalszöveget, és lehetővé tegyék az érzelmek teljes áthatását az előadásban.
Amikor másodszor is visszatért Truong Sa-ba, még mindig mélyen meghatódott. Minden alkalommal, amikor idejött, még mélyebben megértette az utazás jelentését erre a távoli szigetre. A számos korlát között, amivel az előadási körülmények között szembesült, a művésznek rugalmasnak kellett lennie, és alkalmazkodnia kellett a körülményekhez. De ami a legmélyebben rezonálta, az nem ezek az akadályok voltak, hanem a tisztek és katonák tekintete, amikor a program elkezdődött. Már az is segített neki, hogy mosolyognak és figyelmesen hallgatják őket, és tudta, hogy a szárazföldről érkező dallamok valóban megérintették a sziget katonáinak szívét.
Ha olyan emberek, mint Nguyễn Quang Bao Quốc, a „ritmusteremtők”, akkor Dang Hieu művész, kilenc Truong Sa-i látogatásával a „lángőrző”. Számára minden út lehetőséget ad a lelassulásra, hogy mélyebben átérezze a frontvonalon élő embereket. A tengeren töltött évek, a szigeteken töltött hosszú éjszakák, az egyszerű, mégis megható történetek… mind elválaszthatatlan részévé válnak emlékeinek.
Élénken emlékszik arra az éjszakára, amelyet 2014-ben An Bang-szigeten töltött. A nyugodt környezetben a hullámok hangja közelebbinek tűnt, és találkozott egy fiatal katonával, aki éppen akkor fejezte be a műszakját. A katona mesélt neki a házasságáról, amely mindössze két hónapig tartott, a feleségéről, akit visszaküldtek a szárazföldre, és azokról az éjszakákról, amikor hiányzott neki az otthon, és ezt csak dalokban és versekben tudta kifejezni. „Verseket olvasott fel nekem, nagyon egyszerűeket, de tele érzelemmel. Abban a pillanatban megértettem, hogy a zene nemcsak szórakozásra szolgál, hanem egy módja is annak, hogy kifejezzék az érzéseiket” – emlékezett vissza.
Ezeken a történeteken keresztül értették meg ő és a mobil előadóművészeti csapat tagjai még mélyebben munkájuk jelentését. Azért jöttek a távoli szigetre, hogy megosszák érzéseiket, enyhítsék a szárazföld utáni vágyakozást, és osztozzanak az ott állomásozó katonák életének csendes pillanataiban. Ahogy elmondta, a hallgatók szívét nem az előadásmód kifinomultsága, hanem az egyes dalokban közvetített őszinte érzelmek érintik meg.
Amikor a dalszövegek emlékekké válnak
A profi művészek mellett a mobil előadóművészeti csapatnak „különleges hangjai” is vannak – olyanok, akik nem a profi színpadhoz tartoznak, de mély benyomást tettek rájuk. Dang Thi Huyen tanárnő ilyen eset. Számára a Truong Sa nem csupán egy előadóhelyszín, hanem egy igazán magával ragadó élmény. Ott a zene túlmutat a tananyagon, eggyé válik a tengeri szellővel, a sziget napsütésével és az emberi kapcsolatok melegével.
Vannak apró pillanatok, amelyek mégis nagy emlékekké válnak. Truong Sa Lon szigetén, miközben énekelt, egy csapat gyerek váratlanul kiszaladt, felsorakoztak, és úgy mozogtak körülötte, mintha az előadás részei lennének. Nem volt próba, semmi rendezés, mégis természetesen beolvadtak. „A gyerekek olyan gyönyörűen illeszkedtek be az előadásba. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a zene valóban átlépi a határokat” – emlékezett vissza.
A kis szigeteken a közönség gyakran csak néhány iskolás gyerekből áll. A közönség kicsi, de emiatt minden pillantás, minden mosoly élénkebb, és egészen különleges módon megérinti az énekest. Egy félénk gyerek egy kis követ nyújtott neki, és azt mondta: "Nincs mit adnunk neked." Ez az egyszerű ajándék olyan dologgá vált, amire mindig emlékezni fog, mert magában hordozta a távoli sziget gyermekeinek őszinteségét. Ahogy elárulta, néha a legegyszerűbb dolgok azok, amelyek könnyekre fakasztják az embereket.
Nem volt forgatókönyv, nem volt előre meghatározott modell. Érzelmeiből énekelt, abból, amit látott és érzett hazája tengere és ege között. A tengeri szélben őrködő fiatal katonák előtt ismerős dalokat énekelt, mint a megosztás természetes módját. Ami a legmélyebben megérintette, az nem maga az előadás volt, hanem a búcsú pillanata. Ahogy a hajó elhagyta Truong Sa Lon szigetét, a móló halvány fényei alatt, sokan csendben letörölték a könnyeiket. Ez a pillanat segített neki megérteni, hogy ez a hely nemcsak egy távoli sziget, hanem egy olyan hely is, ahol sok érzelem gyökerezik.
A hétnapos, nyolc előadással tarkított utazás véget ért, de a 8.2026. számú munkacsoport Mobil Művészeti Csapatának maradandó hatása továbbra is visszhangra talál a kulturális csereprogram előadásain keresztül. Elvitték dalaikat a szigetekre, és felejthetetlen emlékekkel tértek vissza. Megosztották egymással a szárazföld szeretetét, és mély emlékeket szereztek az emberi kedvességről a hullámok élvonalában. Mindenekelőtt ezek a dalok hozzájárultak ahhoz, hogy a hatalmas óceán közepén újra felélesszék a hitet és a haza iránti szeretetet.
Forrás: https://baovanhoa.vn/chinh-polit/loi-ca-giu-dao-giua-trung-khoi-222027.html
Hozzászólás (0)