1.
Tran Dang Khoa költővel egy meglehetősen egyszerű szobában találkoztam a Vietnami Írószövetség (Nguyen Dinh Chieu utca 9., Hanoi ) 5. emeletén. Bár tavaly május 1-jén nyugdíjba vonult és megkapta a nyugdíját, Tran Dang Khoa több mint egy éve továbbra is betöltötte az alelnöki posztot, mivel a kongresszusig kell várnia a fennmaradó pénzeszközök visszafizetésére. Az alelnöki irodát is visszaadta az ügynökségnek, és most egy szobát oszt meg a Writers & Life magazin szerkesztőivel, ahol egykor főszerkesztőként dolgozott. Sajnos ez a magazin közel másfél éve beszüntette működését, mivel átszervezésre vár.
Tran Dang Khoa költő. Fotó: Tung Dinh.
A helyzet, amit Tran Dang Khoa leírt nekem, meglehetősen hasonlít ahhoz, ami több mint tíz évvel ezelőtt történt, amikor lemondott a Vietnami Hang Rádió pártbizottságának titkárhelyettesi posztjáról, annak ellenére, hogy a Központi Ügynökségek Blokkjának pártbizottságának akkori szabályzata szerint még 18 hónapja volt a nyugdíjkorhatár eléréséig. Ezt követően szobát, autót és rendes alkalmazotti státuszt kapott, majd áthelyezték a Vietnami Írószövetséghez dolgozni.
Visszatérve a mai reggelre, közel 70 évesen, Tran Dang Khoa még mindig lelkes és tele van energiával. Azt mondta: „A tenger és a szigetek kérdése, amit felvetettél, nagyon jó. Ez egy fő téma az irodalomban. Univerzális jelentőségű téma. Számos nagyszerű mű, a világ klasszikusai írtak erről a témáról: „Az öreg halász és a tenger”, „Robinson Crusoe”, „Húszezer mérföld a tenger alatt”, „A kapitány és a hadnagy”, „Kincses sziget”, „Titanic” és még sok más. Olyan sok. A haladás, az integráció korszakában élünk. A Vietnami Írószövetség idei Költészeti Napja egyben „A nagy tenger előtt” is. Ő maga sokat írt a tengerről és a szigetekről. Fiatalkorától, amikor tengerészkatona volt, egészen mostanáig a tenger és a szigetek mindig is jelen voltak az elméjében.”
„A tenger és a szigetek végtelen téma, de jól írni róluk nem könnyű” – mondta kényelmesen a költészet egykori csodagyereke. Még a legegyszerűbb dolog is, a tenger és a szigetek lefényképezése, nehéz, mert minden ugyanúgy néz ki. Bár Huu Thinh költőnek van egy nagyon jó sora: „A tengernek szigetei vannak, a tenger elkerüli az ismétlődést”, még a szigetekkel is a tenger és a szigetek mind ugyanolyanok. Még mindig ismétlődnek. Ennyire nehéz. Ráérősen megkérdeztem tőle az „Elsüllyedt sziget” című miniregényét, egy könyvet, amely egyedülálló rekordot döntött. Először 2000-ben jelent meg, most pontosan 26 éves, és 2025-re már több mint 50 alkalommal nyomtatták újra.
Tran Dang Khoa és a tenger, valamint a szigetek emlékei. Fotó: Tung Dinh.
Tran Dang Khoa azt mondta, hogy bár regénynek hívják, valójában egy igaz történet, amit nem ő talált ki vagy alkotott meg. A történet az elsüllyedt szigeten játszódik. A valóságban Thuyen Chai szigetről van szó, amely jelenleg csak egy víz alatti korallzátony, még mindig körülbelül 3 méterrel a tengerszint alatt van. A katonák sátrakat állítottak fel a tengeren, hogy őrizzék. De nem csak az elsüllyedt szigetről írt, hanem a víz feletti szigetekről is. Az elsüllyedt szigeten lévő katonák Truong Sa fővárosának nevezték. A Truong Sa fővárosa egy nagyon kicsi sziget. Olyan kicsi, hogy az embereknek nehéz elképzelniük. Olyannyira, hogy egy költő később így kiáltott fel: "A sziget olyan kicsi, hogy egy mondatban be lehet fejezni." Tran Dang Khoa ellátogatott egy olyan kicsi szigetre, hogy mielőtt még "egy szót is szólhatott volna", befejezte. Csak egy kicsi, sós homokfolt volt, körülbelül akkora, mint egy rizsaszaló tálca, éppen elég hely egy rögtönzött sátor felállítására.
Tran Dang Khoa így emlékezett vissza: „Giap Van Cuong tábornok, a haditengerészet parancsnoka is idejött, és egy éjszakát töltött ezen a szigeten egy tengeri járőrözés során. »Nehéz, srácok?« – kérdezte a parancsnok egy fiatal katonától, akinek élénkvörös haja volt, mint a főtt garnélaráknak, cserzett bőre és erős testalkata, mint egy tűzben edzett vastömb. A fiatal katona felkuncogott: »Jelentést adok önnek, uram, minden rendben!«”
– Itt minden szűkös – mondta a Parancsnok szomorúan. – De bármire van a legnagyobb szükséged, bármi a legsürgetőbb, csak mondd meg egyenesen. A Parancsnokság mindent megtesz, hogy segítsen neked.
– Nos, apa, hadd mondjam el az igazat! – Igen, el kell mondanom az igazat! – mosolygott a parancsnok. – Biztosan nem vagyok elég idős ahhoz, hogy dacoljak a viharokkal és idejöjjek veletek, csak hogy aztán a hazugságaitokat hallgassam? De nem kritizálhatsz azért, mert romantikus vagyok... Te gazember! Még nálad is romantikusabb vagyok!
A fiatal katona a parancsnok fehér hajára nézett, és ártatlanul elmosolyodott: „Nos, akkor ezt javaslom neked, Atyám! Legközelebb, amikor a szigetre jössz, kérlek, hozz magaddal néhány lányt nekünk...” A fiatal katona hirtelen zavarba jött a parancsnok meglepett tekintetétől. „De előbb megkértelek, úgyhogy meg kell bocsátanod nekem, és nem kritizálnod kell a romantikus viselkedésemet! Énekelni akarsz hallani? Egy kulturális társulatot akarsz látni, ugye? Nem, nem!” – dadogta a katona. „Nem mernék semmi extravaganciát kérni! Egy kulturális társulat túl valószínűtlennek tűnik! Csak azt szeretném, ha hoznál néhány lányt, hogy segítsenek a házimunkában! Nem kell énekelniük, főzniük, vagy bármi mást csinálniuk. Mi mindent elintézünk. Csak azt kérjük, hogy fehér pamutingben és fekete selyemnadrágban sétálgassanak a szigeten, hogy csodálhassuk őket, és „beállíthassuk” a látásunkat. Mert, mint látod, a szemünk már elkopott!” A parancsnok hangosan felnevetett. A fiatal katona is nevetett. Trần Đăng Khoa még soha nem hallott ilyen furcsa beszélgetést.
Később, ahogy a fiatal katona kívánta, a lányok egymás után látogatták meg a szigetet. Nem az ellátmányozók, hanem a gyönyörű, ápolt női szórakoztatók. Mindegyikük bájos, illatos és ragyogó volt, mint egy sellő. Énekeltek, táncoltak és varrtak a katonáknak. Sok katona, még vadonatúj ruhában is, titokban széttépte azokat, és megkérte a lányokat, hogy foltozzák meg őket. Attól kezdve, valahányszor a Parancsnok ellátogatott a szigetre, a katonákat pazar lakomákban részesítették.
De ez egy másik történet. Azon a délutánon, ahogy egyszer négyszemközt elárulta Tran Dang Khoának, azt mondta, mélységesen felzaklatta, hogy tábornokként élete legnehezebb dolgát kellett megtennie: meg kellett szakítania a katonák szabadságát. Akkoriban egyes katonák négy, sőt majdnem tíz évig is a szigeten maradtak, ellentétben a későbbi időszakkal, amikor a katonák csak két évig maradtak a szigeten, és a szigeten minden hiányzott. A parancsnok azt mondta: „Nem akarlak kínozni. De ez a hazánk, a mi testünk és vérünk. Mit érnek ezek a maréknyi homok? De nem csak ezeket a maréknyi homokot és néhány kopár sziklát védjük, hanem a tengert is. A sziget elvesztése a tenger elvesztését jelenti, és a tenger északról délre vesz körül minket. Minden ellenségünk a tengerről jön. A franciák kikötőkön keresztül hatoltak be hozzánk, az amerikaiak is kikötőkön keresztül. Közel vagyunk a hegyekhez és folyókhoz, mégis az O Ma Nhi betolakodók a Bach Dang torkolatán keresztül is behatoltak hozzánk. Tehát meg kell védenünk a szigeteket és a tengert. Nem számít, milyen nehéz, meg kell védenünk őket. Még ha meghalunk is, meg kell védenünk őket.”
Ami a szabadságodat illeti, egyáltalán nem bánnánk. De a Parancsnokság túl szegény. Az egész ország is szegény. Ha valakit szabadságra küldesz a Parancsnokságnak, az oda- és visszaútra 20 tonna üzemanyagba kerül. És ezt az üzemanyagot külföldről kell beszerezni, és az nagyon drága.
A Parancsnok mellett ült a perzselően forró homokon, bár a nap már rég lenyugodott, és a Nghe An-i fiatal katona igazán közeli bajtársának tekintette a Parancsnokot. Megrázta a Parancsnok térdét: „Atyám, mit gondolsz a királyságunkról?” A Parancsnok tekintete végigsöpört az üres homoksávon, majd a szélben lobogó rögtönzött sátorra, amely mint egy megszelídítetlen ló verdesett a szélben, és mintha felágaskodott volna, mintha ki akarna szabadulni vasláncaiból, és el akarna vágtatni a vad széllel. Gyönyörű, rendezett. Igazi katonai fegyelem.
– Már az is nagyon jó, ha így kapaszkodsz – a Parancsnok hangja hirtelen melankolikussá vált. – Persze, hogy kemény munka! Mindannyian annyit szenvedtetek! Tudom! De sajnos ez a hazánk, elődeink ősi földje, szóval még ha csak sziklákról, kavicsokról, szélről és homokról van is szó, mint ez, meg kell védenünk, egy centit sem adva, egy millimétert sem engedve, még akkor sem, ha ez az életünk és a vérünk feláldozását jelenti...
– Igen, értem! Értem, Atya! – A parancsnok átölelte a Nghe An-i fiatal katona napperzselte, szél csípte vállát. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe. A fiatal katona is szorosan megszorította a parancsnok durva, kérges kezét: – Ne aggódj, Atya! Hozzászoktunk ehhez! Bármilyen nehézséget elviselünk! Egyetlen ellenség sem lophatja el a szigetünket. Nyugodj meg! De ez igaz, Atya. Nagyon nehéz és fáradságos. Néha, amikor túl fáradt vagyok, még arra is gondolok, hogy talán inkább rejtsük el a szigetet egyelőre!
A parancsnok meglepődött: „Elrejti a szigetet? Milyen furcsa dolgot beszél? Hogyan rejtené el?” A fiatal katona vidáman válaszolt: „Csak add kölcsön most az ásódat, atya.” Másnap kora reggel, amikor a parancsnok csónakkal visszatért a szigetre, a fiatalembert félmeztelenül találta, amint a parancsnok ásójával pancsolt. De ahelyett, hogy homokot merített volna és a tengerbe öntötte volna, a lapát nyelével óvatosan felfeszítette a víz alatt több méterrel elmerült korallköveket, majd fáradságosan felcipelte és a sziget tövébe halmozta, hogy a homok el ne sodorja. „Mit csinálsz? Elrejted a szigetet?” – kérdezte a parancsnok. „Uram, bővítem... a területet!” – kuncogott a katona, arca csillogott a víztől. „Valójában csak azért „horgonyt vetek”, hogy az ország ne sodródjon el!”
Tran Dang Khoa költő a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Újságnak nyilatkozik. Fotó: Tung Dinh.
2.
A mai reggeli teázáson a Vietnami Írószövetségben rajtam és Tran Dang Khoán kívül ott volt Nguyen Chu Nhac úr is, irodalmi barátom és egyben a költészet egykori csodagyerekének közeli barátja. Nhac úr szerint Tran Dang Khoa tengerről és szigetekről szóló írásai különleges esetet jelentenek a kortárs vietnami irodalomban.
Nguyễn Chu Nhac úgy véli, hogy a Tran Dang Khoa legnagyobb előnye abban rejlik, hogy a költő nemcsak képzeletből vagy empátiából ír, hanem egy tengerészkatona mély, valós élményeiből is, aki az ország újraegyesítése utáni első évek óta sokszor látogatta meg Truong Sa-t.
Nguyễn Chu Nhac véleménye szerint Tran Dang Khoa az egyik legkiemelkedőbb kortárs író a tengerrel kapcsolatban, mind költészetben, mind prózában.
Írásai ritka hitelességgel rendelkeznek, mivel minden egyes szó mögött a tengerrel, szigetekkel és katonákkal való kapcsolat során felhalmozott élettapasztalat rejlik. Ez adja műveinek súlyát, lehetővé téve az olvasók számára, hogy megérezzék az élet leheletét ezeken a zord, széljárta helyeken.
Különösen az „Elsüllyedt sziget” című műről szóló értekezésében Nguyen Chu Nhac dicsérő szavakkal illette a mű szerzőjét. Szerinte a viszonylag rövid terjedelme ellenére a könyv lenyűgöző nyelvi és intellektuális erővel bír. Tran Dang Khoa eredendő költői minősége a tengeri táj, az érzelmek és az emberek ábrázolásának leírását nagyon meghatóvá és hangulatossá teszi. A kritikus az „Elsüllyedt sziget”-et egy többfelvonásos drámaként képzelte el, amelyben minden fejezet egy előadás különálló szereplőkkel és helyzetekkel, mégis szorosan összekapcsolódva. Az egyik pont, ami lenyűgözte, az volt, ahogyan Tran Dang Khoa a humort a valóság tükrözésére használta. A távoli sziget nehézségei, hiányai és veszélyei közepette az író nem esett a melodráma csapdájába, hanem szellemes, olykor játékos hangnemet választott.
Tran Dang Khoa kiemelkedő író a tengerről és a szigetekről. Fotó: Tung Dinh.
Nguyễn Chu Nhac konkrétan megemlíti a „disznó” – valójában kutya – képét, mint a népi Cheo színház bohóckarakterét, hozzájárulva a mű történetszálainak vibrálásához és összekapcsolódásához. Nguyễn Chu Nhac szerint azonban az *Elsüllyedt sziget* maradandó értéke nemcsak a történetmesélés művészetében rejlik. Azt állítja, hogy míg Tran Dang Khoa tengerről szóló költészete széles körű benyomást keltett a közönségben, az *Elsüllyedt sziget*-ben írt prózája különleges intellektuális súllyal bír. Az író nemcsak a katonákat vagy a tenger és a szigetek szépségét dicséri, hanem az emberi léttel kapcsolatos kérdéseket is vizsgálja.
Nguyễn Chu Nhac-ot különösen megindították a tengerészgyalogosok áldozatait leíró részek. Ezeket a haláleseteket nem a szokásos tragikus módon ábrázolták, hanem inkább a gyötrelem, a bánat és a kísérteties intenzitás minden részletével. Ezek a részletek hosszan tartó érzelmi hatást keltenek az olvasóban, jóval azután is, hogy becsukja a könyvet. Szerinte ez egy mély humanista mélységgel és tartós vitalitással rendelkező mű jele.
Nguyễn Chu Nhac szemében Tran Dang Khoa nemcsak elismert költőnek, hanem a tenger és a szigetek témájában vezető prózaírónak is tűnik. Egy tengerészkatona élményeitől egy költő nyelvi tehetségéig Vietnam tengerének és szigeteinek nehézségeit, veszteségeit és szépségét gazdag, művészi, humanista szellemmel átitatott prózává formálta, mély nyomot hagyva az olvasókban.
Nguyen Chu Nhac író. Fotó: Tung Dinh.
3.
Visszatérve a tenger és a szigetek témájára, Tran Dang Khoa így elmélkedett: A tenger vad, de mindig friss, és számos rejtélyt rejt magában, amelyek felfedezésre és felfedezésre várnak. A tenger kimeríthetetlen téma az irodalom és a művészet számára, de a valóságban a vietnami irodalom és művészet még nem hozott létre sok olyan művet, amely méltó lenne a tenger és a szigetek témájához. Egyszerűen fogalmazva, ez a téma kimeríthetetlen kincs, de legértékesebb aspektusait még nem aknáztuk ki. Talán a Mezőgazdaság és Környezetvédelem Újságnak országos írói pályázatot kellene szerveznie a tenger és a szigetek témájában?
Majd kifejtette, hogy a tenger értéke elsősorban az ősi megélhetési forrása egy olyan nemzet számára, amelynek „három hegye és négy tengere” van. A tenger mindent biztosít számunkra a garnélától és a haltól kezdve az otthonunk minden szegletében található minden egyes sószemig. A megélhetés forrása mellett a tenger és a szigetek az ország szerves részét képezik, alkotják a tengeri határokat és az elválaszthatatlan nemzeti szuverenitást.
Tran Dang Khoa híres a tengerről és szigetekről szóló műveiről, mint például az *Elsüllyedt sziget* című regény és a *Tengerész szerelmes verse* című költemény. Fotó: Tung Dinh.
És romantikus. A tengernek ez a romantikus jellege a mai napig végtelen. Odakint, messze a tengeren, még mindig ott vannak a sziget katonái, akik a hatalmas hullámok között őrzik a tengert és az eget, miközben honfitársaink nap mint nap oda járnak megélhetést keresni, hozzájárulva nemzetünk felségvizeinek megőrzéséhez.
Az ég már nem tarthat meg téged fent/Már nem tarthatja meg a tengert. Csak én és a fű/Mégis emlékezni fogok/A tenger az egyik oldalon, te pedig a másikon...
Tran Dang Khoa lelkesen szavalt fel néhány sort az „Egy tengerész szerelmes verse” című verséből, amelyet maga komponált 1981-ben.
Forrás: https://nongnghiepmoitruong.vn/bien-dao-voi-tran-dang-khoa-d815273.html
![[Fotó] Jellem- és szakértelemerősítés: Intenzív kiképzés tüzérségi katonáknak.](https://vphoto.vietnam.vn/thumb/1200x675/vietnam/resource/IMAGE/2026/06/30/1782815602541_lu-368-1875-4571-jpg.webp)
