Néhány szó az „áldás” szóról

Később ez a jel a Jin-dinasztia írásává fejlődött, sokféle formával, már nem két bort tartó „kezet” ábrázolva, és a borosüveg alakja is megváltozott, a fentiekhez hozzáadták a „tető” (宀) karaktert, amely a család áldását kívánja.

A Csin-dinasztia idején a Kispecsétírásban a „szerencse” (福) jelét használták, amely két jelből állt: a 示 (qi) a jelentést és a 畐 (fu) a hangot jelöli; később ez szolgált az alapjául a „szerencse” szó klerikális és hagyományos írásbeli írásjeleinek kifejlesztéséhez.

Az „áldás” eredeti jelentése „áldást teremteni” vagy „áldást adni”, például: „Az istenek áldást adnak az erényes embereknek, és szerencsétlenséget hoznak a züllöttekre” (Zuo-kommentár - Cheng Gong ötödik éve; Zhuang Gong tizedik éve).

Ezenkívül a „phúc” (áldás) szónak a következő jelentései vannak: „egy megelégedettséget hozó életre vagy helyzetre” utal (Shangshu, Hong Fan); „áldozathoz használt borra és húsra” (Liji, Shao Yi); „haszonra” (Phan Nhac „Nyugati expedíciós költeménye” a Jin-dinasztia idejéből); vagy „raktározásra” (Shiji, Guisheng életrajz)...

Régebben az „áldás” egy rituálé végrehajtásának testtartását is jelentette (más néven „tízezer áldás”), amikor a felsőtest enyhén előrehajlik, mindkét kezet egymásra helyezik, jobbra emelik és leengedik (Lao Tan Du Ki). A Du The Minh Ngonban (1. kötet) a nő a kezét a háta mögé teszi, összekulcsolja, hogy tiszteletteljesen meghajoljon.

A holdújév idején az emberek hagyományosan a „Fu” (福, jelentése szerencse/áldás) írásjelet ragasztották az ajtókra, gerendákra vagy magtárakra. Ez a jel a befogadást és az áldások adományozását, a bőséges termést és egyebeket jelképezi. Az emberek a „Fu” írásjelet különböző formákba is faragták, például születésnapi csillagok, sárkányok és főnixek, hosszú életű őszibarackok vagy kapukon átugró pontyok formájában. Egyesek szívesebben fejjel lefelé ragasztották a jelet az ajtókra, vagy a „Wu Fu Lin Men” (Öt áldás érkezik a házhoz) feliratot akasztották fel.

Valójában az „áldás” szónak többféle értelmezése létezik. A Hong Fan Dokumentumok Könyve kijelenti: „Az első a hosszú élet, a második a gazdagság, a harmadik az egészség és a béke, a negyedik az erény és a gyermeki áhítat, az ötödik az élet jó befejezése.”

A Ming és Csing-dinasztiák idején az „öt áldást” a következő kifejezéssel szekularizálták: „Boldogság, hosszú élet, öröm, gazdagság és egészség”. A keleti Han-dinasztiából származó Huan Dan Yu „A Változások könyve tizenegyedik fejezetéről” szóló Új értekezésben a halállal kapcsolatos tabu miatt elhagyták a „végső sors vizsgálata” kifejezést, így a következő kifejezés született: „Hosszú élet, gazdagság, nemesség, béke és sok leszármazott”.

A buddhizmusnak is van egy hasonló mondása: „Gazdagság, hosszú élet, egészség, erény és jó vég”, utalva a jó cselekedetek által elért áldásokra.

Néhány, az „áldás” szóval kapcsolatos összetett szó és szólás a következő: Az „áldás” és a „szerencse” egy boldog életre szánt személyre utal. A finom ételek fogyasztása a „szájáldás”; a ritka vagy szép dolgok látványa a „szemáldás”; a gyönyörű zene hallgatása pedig a „füláldás”.

Az idiómák tekintetében a „jó szerencse nem párban jön” azt jelenti, hogy „a szerencse nem mindig párban jön”; a „jó szerencse megvilágosítja az elmét” azt jelenti, hogy „amikor a jó szerencse megérkezik, a szív megvilágosodik”; és a „boldogságot teremteni az emberiség számára” azt jelenti, hogy „boldogságot teremteni az emberiség számára”.

Vietnámban a "phúc" (más néven "phước") szót egykor feljegyezték P.J. Pigneaux kézzel írott Dictionarium Anamitico-Latinum (1772) című művében. Az öt áldással szemben ott van a hat szerencsétlenség: "halál, betegség, aggodalom, szegénység, csapás és gyengeség".

Forrás: https://thanhnien.vn/doi-dieu-ve-chu-phuc-18525072522143152.htm