Újságírás használata a tanításról szóló beszélgetésben

Egyszer egy diák megkérdezte tőlem az Újságírás Műfajai kurzus végén: „Nem aggódsz amiatt, hogy mindig a valódi neved szerepel az oktatást kritizáló cikkeid alatt?”

Diákok kérdezték a szerzőtől egy szemináriumon. (Fotó: VHP)

Habár hirtelen hangosan felnevettem, és azonnal azt válaszoltam: „Ha egy tanár fél kimondani az igazat, ki mást taníthat?”, ez a kérdés még napokig kísértett gondolatokkal.

A pódiumon a tanár felelősségteljesnek érzi magát, amikor a diákok várakozó tekintetével néz szembe.

Az újságban az író mindig az olvasók bizalommal teli tekintetét képzeli el. Az egyik oldal a helyes dolgokat akarja megtudni; a másik oldal az igazságot. És amikor az oktatásról írunk, a helyes dolgok és az igazság megduplázódnak.

Elméletben az iskola a tudás helye. De a való élet sokkal bonyolultabb. Vannak dolgok, amelyekhez félünk hozzányúlni, mert félünk, hogy megbántjuk a kollégáinkat, befolyásoljuk a teljesítményünket, vagy átlépjük a láthatatlan határokat.

A kollégáim néha viccesen emlékeztetik egymást, hogy legyenek óvatosak a szavaikkal és a tetteikkel, nehogy leközöljem őket az újságban. Mások félrevonnak, és őszintén, halkan hozzáteszik: „Kérlek, mértékkel írj, minden szakmának megvannak a maga előnyei és hátrányai.”

Igen, minden szakmának megvannak a maga előnyei és hátrányai, amelyekről az érintettek nem szívesen beszélnek. De ha az érintettek nem osztják meg a véleményüket, nem emelik fel a szavukat, hogy konstruktívan hozzájáruljanak, és nem hajlandók szembenézni a hiányosságaikkal és hibáikkal, akkor hogyan lehet fenntartható jövőjük?

Ha a tanárok félnek kimondani az igazat, ki fogja megtanítani a diákokat arra, hogyan mondják ki az igazat? Vagy csak arra koncentrálunk, hogy más szakmák igazságait mutassuk meg, miközben a tanári hivatást részesítjük előnyben? Az oktatás kritikája ezért minden eddiginél jobban megköveteli tőlünk az őszinteség megőrzésének bátorságát.

Az újságírás egy módja annak, hogy reflektáljunk a tanári szakmára, és fordítva. Amikor elkezdtem kritikai cikkeket írni oktatási kérdésekről, rájöttem, hogy az égető kérdések közvetlen vizsgálata nemcsak az olvasók joga, hanem a szakma felelőssége is.

Minden történet, minden feljegyzett példa azoknak a hangját hordozza, akik első kézből tapasztalták meg. Tükrözik a valóságot, ezáltal segítenek formálni azt, ahogyan érzékeljük és viselkedünk.

Ironikus módon sok oktatási környezetben a hiányosságok vagy korlátok beismerése néha „problematikusnak” számít. A tanárokra, a vezetőkre vagy az irányító szervekre többnyire megvannak a saját nyomásaik: a tanulók teljesítményétől és a versenykritériumoktól kezdve a társadalmi értékelésig.

Ilyen kontextusban az igazság közvetlen feltárása és a kritika bátor és kockázatos cselekedet. De pontosan ez a kockázat teremti meg a kritikus hang értékét.

Az újságírás ereje nemcsak a történetmesélésben rejlik, hanem abban is, hogy képes nyilvános fórumot teremteni. Amikor az oktatásról írok, mindig azt mondom magamnak: egy esemény reflektálásán túl minden cikk egy emlékeztető is, egy javaslat a jövőbeli pozitív változásokra.

Az újságíróknak és a tanároknak ebben az értelemben több közös vonásuk van, mint gondolnánk. Mindkét szakmára vonatkozik az őszinteség követelménye; mindkettőre nyomás nehezedik a közvélemény, a kollégák és önmaguk részéről.

Ha az újságírás segít az elemzésben, a reflexióban és a kérdések feltevésében, akkor a tanítás segít az értékek formálásában és az önálló gondolkodás ösztönzésében. Amikor ez a két hang együtt működik, kölcsönös erőt teremt: az újságírás átláthatóbbá teszi az oktatást; az oktatás pedig hiteles élmények és érzelmek forrását biztosítja az újságírás számára.

Az újságíráson keresztüli tanítás a tanári szakmáról szóló beszéd egyik módja a társadalmi felelősségvállalás kultúrájának előmozdításának is. Nem várhatunk jobb oktatási környezetet, ha a meglévő problémákat mindig statisztikák vagy teljesítményjelentések mögé rejtjük.

Minden szakmának megvannak a maga árnyoldalai, de ha kritikus szemmel és bátorsággal nézzük őket, ezek az árnyoldalak már nem láthatatlan fekete foltok, hanem a fejlődés anyagává válnak, lendületet adva a fejlődésnek.

Forrás: https://baoquocte.vn/dung-nghe-bao-de-noi-ve-nghe-day-334898.html