Egy amerikai története, akit magával ragadott a Ho Guom-tó.

Nguyễn Viet Chien megjegyezte, hogy „A Ho Guom-tó varázsa” című verseskötet a szerző Hanoi iránti mély szeretetét fejezi ki, és egy tágabb témát nyit meg a háború utáni sebek gyógyulásának útjáról.

Bruce Weigl professzor, a tudományok doktora, költő és volt amerikai katona bemutatja "A Ho Guom-tó varázsa" című verseskötetét. Fotó: Thuy Hanh.

„A Ho Guom-tó varázsa Hanoi feljegyzése, egy veterán spirituális naplója, egy háború utáni elmélkedés és egy békeimádság” – jegyezte meg Nguyen Viet Chien költő Bruce Weigl professzor, orvos, költő és volt amerikai katona „ A Ho Guom-tó varázsa” című verseskötetéről, amelyet Tran Le Khanh fordított, és amelyet június 2-án reggel mutattak be Hanoiban.

Egy volt amerikai katona vietnami lelke

Bruce Weigl különös kapcsolatban áll Vietnámmal. Hatvan évvel ezelőtt, 18 éves katonaként érkezett Vietnámba harcolni, csupán fegyverekkel és lőszerrel felfegyverkezve. Hatvan évvel később visszatér Vietnámba, magával hozva egy szenvedélyes versekből álló gyűjteményt Hanoiról.

Bruce Weigl Vietnam iránti szerelme összetett. Nem túlzás azt állítani, hogy némileg megszállott. Gyakran utazik oda-vissza Vietnamba, legalább kétévente egyszer. Gyakran nyilatkozik a sajtónak, hogy imádja Vietnam természeti tájait, ételeit és embereit. Egyszer azt mondta, hogy talán előző életében vietnami volt.

De a Vietnámmal, különösen Hanoival való kapcsolata talán mélyebb, mint azt ő maga állítja. Ez egy spirituális, intuitív kapcsolat. Ez már a verseskötet bevezetőjében is nyilvánvaló.

A „Ho Guom-tó varázsa” című verseskötet. Fotó: Vietnami Írószövetség Kiadója.

Azt írta: „Úgy hiszem, mindig kísértenek a szellemek [...] Nem teljesen világos okokból, valószínűleg a háborúval és az ottani élményeimmel összefüggésben, valahányszor visszatérek Vietnamba, ezek a szellemek követnek engem, keveredve más, más nyelvet beszélő szellemekkel.”

A szerző nyolc hetet töltött Hanoiban, ahol „költői kiáradást” tapasztalt. Bevallotta, hogy „láthatatlan erők” vezetésének adta át magát, miközben az ezeréves városban barangolt. A versek megtalálták, és költészetét úgy jellemezte, mint „sok hang együttműködését, amelyek kollektíven jelennek meg, mint egy álomban”.

„Hanoiban elmerültem valamiben, ami túlmutatott rajtam” – írta. Elmerült Hanoi megnevezhetetlen aspektusában, hagyta, hogy érzelmei odáig fajuljanak, hogy szinte elárasztották, majd őszinte volt ezzel az érzelmek viharával, hagyta, hogy átáradjon rajta, papírra vésve.

Versek gyűjteménye a fájdalomról, a szerelemről, a történelemről és a megbocsátásról.

Nguyen Viet Chien költő számos gondolatot fogalmazott meg Bruce Weigl verseskötetéről. „Nemcsak egy költő, aki amerikai szemszögből ír a háborúról, hanem egy olyan ember is, akit egész életében kísért a történelem. Vietnamba a párbeszéd, a bűnbánat, az újjászületés és az újraszeretet megtanulásának helyszíneként érkezett. Sok háborúról szóló mű gyakran megáll a trauma, a bűntudat és a válság érzésénél, de ebben a gyűjteményben továbbmegy” – jegyezte meg Nguyen Viet Chien költő.

Nguyễn Viet Chien költő a könyvbemutatón. Fotó: Thuy Hanh.

Bruce Weigl nemcsak felidézi a háborút, hanem túl is lép rajta, hogy lássa a vietnami népet a mai életükben. Nemcsak szembenéz a múlttal, hanem gyógyulást is keres; nemcsak személyes fájdalmakról ír, hanem azokat a fájdalmakat egy olyan térbe helyezi, ahol a szeretet, az együttérzés, a történelmi emlékezet és a megbocsátás együtt létezik.

Költészetében Hanoi olyannak tűnik, amilyen valójában. Hanoi békés tájai között azonban néha váratlanul felbukkannak a „múlt szellemei” – a csatatér emlékei. Békeidőben a veszteségekre emlékezik. A háborús emlékek mindig váratlanul betörnek a jelenbe, és a lényegéig megrázzák azt.

De végül Bruce Weigl a gyógyulást, a megbékélést és a feltámadást választotta. Ez a választás részben tükröződik „A Hoan Kiem-tó varázsa” című versének záró soraiban is. Ezt írta: „Néha nincs ellenszer a veszteségre / kivéve egy lélek feltámadását / amelyet valaki benned talál.”

A szerző verseit olvassa fel a könyvbemutatón. Fotó: Thuy Hanh.

A verseskötet Tran Le Khanh költő jelentős kézjegyét is magán viseli, aki vietnami nyelvre fordította a gyűjteményt. Az amerikai költő vietnami vonzalma által megindítva Tran Le Khanh urat arra törekedett, hogy hasonló kifejezésmódot találjon, egyszerű módon fordítsa le, oly módon, hogy a vietnami emberek megértsék, miközben továbbra is közvetíti az eredeti mű jelentését.

Tran Le Khanh úr szerint a versek fordításakor a legnehezebb dolog az, hogyan keltsük a vietnami olvasókban a szerző érzelmeit és a vers jelenetének érzelmeit. Minden nyelvnek más módja van az érzelmek kiváltására, és a fordítónak egyszerre kell együttéreznie a szerző érzelmeivel és megértenie az olvasó érzelmeit.

A Vietnámi Írószövetség elnöke, Nguyễn Quang Thieu számos emléket osztott meg Bruce Weigl költővel. Így emlékezett vissza: „Bruce egyik legnagyobb álma az volt, hogy örökre ezen a vietnámi földön nyugodjon. Szerintem ez egy nagyon szép álom volt.”

Forrás: https://znews.vn/chuyen-mot-nguoi-my-me-dam-ho-guom-post1656357.html