A quang nép népművészete

A Thu Bon folyón felcsendülő lírai népdalok és dallamok mélyen tükrözik Quang Nam népének jellemét. Fotó: HUYNH HA

A folklór olyan, mint az idő, a népek és az országok történelmének dalai. A történelem során számos kulturális áramlat kölcsönhatása világos és sötét nyomokat hagy minden népi kultúra régiójában.

Az emberiség szelleme

Azokban a viharos történelmi időkben, amikor elhagyták északi hazájukat, hogy új földre költözzenek, a Quang nép spirituális öröksége, amelyet délre tartó megélhetésük érdekében magukkal hoztak, talán régi falvaik dallamaitól és dallamaitól eltekintve, nem létezett többé.

Azok a népdalok, amelyek megmaradnak azok emlékezetében, akik erre a vidékre érkeznek, amikor az élet nehéz – a természettel, a vadállatokkal és még az őslakosokkal is meg kell küzdeniük –, fokozatosan átalakulnak a Hai Van-hágótól délre élő sárral borított munkások népművészetévé.

Quang szelíd, becsületes emberei mindig arra emlékeztetik egymást, hogy tiszta életet éljenek. Becsületes hozzáállással élnek, szenvedélyesen ragaszkodnak az élethez és az emberekhez, és mernek áldozni egy ügyért, de csak „a veszélyt támogatják, nem a jólétet”, mert „egy nádfedeles kunyhó értelmesebb, mint egy magas tetejű ház”.

Az emberiség tiszteletének, a hálátlanság gyűlöletének és a gonosz megvetésének szelleme elkerülhetetlenül ahhoz vezet, hogy szemben állunk a feudális társadalom elnyomásával és kizsákmányolásával. És, mint tudjuk, Quang föld népi irodalma később egyre militánsabbá vált, a béklyókból való szabadulás vágyával. „Együtt kívánunk lenni a kilenc földön és a tíz égen / Száz évig nem hagyunk el titeket, bárhol is legyetek, gondot viseltek ránk.”

A quangokról gyakran halljuk a következő megjegyzést: „A quangnamok szeretnek vitatkozni”. Még a mindennapi életben és a kommunikációban is egyenesnek, őszintének, néha egészen esetlennek és makacsnak tűnnek a quangok.

A quang emberekben ezt a szellemet durvának is nevezhetjük: „egyél keveset és beszélj sokat”, vagy „egyél sokat és beszélj sokat”. Őszinték és hűségesek az emberekkel való kapcsolataikban, gyűlölik a hízelgést és az apró-cseprő terveket az életben: „Kérdezem tőled, ki adta nekem ezt a tervet/ Sarló, görbe kés, vastag fésű, vékony fésű/ Kérdezem tőled, boldog vagy már?/ Sarló, görbe kés, vékony fésű, vastag fésű”.

Talán ezért félnek a quangok nagyon a bonyolult pszichológiai fejleményektől, mivel nincsenek hozzászokva a „hajszálhasogatáshoz”: „A selyemszálak és szálak kibogozhatók/ A fejszálak fésülhetők, de a szívszálak nehezen megkülönböztethetők.”
Ezért ezek az őszinte emberek mindig nagyon büszkék és magabiztosak: „A Ca Tang-hegyen vízszintes és függőleges sziklák is vannak/Kérdezd meg a barátaidat, némelyik kopasz, némelyik tiszta/Hányan vehetik fel hozzád a versenyt/Nem számít, ki szeszélyes, te csak békélj meg és maradj becsületes!”.

"A helyet, ahol mély a hála és a kedvesség, te követed."

A feudális társadalomban a vidéki területeken élő nők helyzete hasonló volt a szegénységben és szabadság nélkül élőkéhoz.
Egyrészt a konfuciánus feudális rezsim igazságtalan rituáléi és törvényei, másrészt a teista ideológia, a sors tana kötötte őket, amely nyomot hagyott az életben: „Szegény kagylók és csuromvizek/ Naptól és esőtől szenvedve, hová mászkálhatnak?”

Egy olyan életben, ahol nincs fényes jövő, a nőknek kell a legtöbbet szenvedniük: „A testem olyan, mint egy dinnye/ Ha a nap elhervad az út közepén, ki fog gondoskodni rólam?”

De szomorú dalaikban mégis ott van egyfajta gyengédség. Segít megértenünk, hogy azokban a kedves lelkekben, akiknek még mindig szenvedniük kell az elnyomás rétegei alatt, rejtett ellenálló képesség rejlik.

A Thu folyó és a Chua-hegy e földjén a népdalokon és népdalokon keresztül láthatjuk a nők kitartását és szelíd, mégis elszánt mosolyát. Emberi szárnyakat ad nekik, hogy repülhessenek, túl a gólyák fájdalmas és szánalmas körülményein.

Ugyanakkor suttog benne a hatalmas, feltétel nélküli szeretet dala, amelyet az anyák önfeledtsége itat át.

Nem a gyengeségből fakadó vak tűrőképességről van szó, hanem arról a tudatról, hogy elfelejtjük önmagunkat, feláldozzuk az örömöt és a boldogságot szeretőnk, férjünk és gyermekeink kedvéért. Ez a vietnami nők szinte végtelen erejének forrása: „Szeresd a férjedet, úgyhogy kövesd őt / Vigyük a terhet, cipeljük a rizst, és cipeljük a gyerekeket”.

A 20. század elején, a Duy Tan mozgalommal együtt született egy népdal, amely a legtisztábban fejezte ki Quang Nam népének természetét. A dal két, improvizációs stílusban énekelt népi versszakkal kezdődik, amelyek abból a tényből erednek, hogy Quang Nam földje termékeny és hordalékban gazdag.

Ugyanakkor a hazafias mozgalmakat szolgáló dal is, a hívás és a gyülekezés jellegével, szenvedélyes felhívássá válva: „Quang Nam földjén még nem esett az eső, de már átázott / Hong Dao borát még nem kóstolták, de már megrészegedett / Álmatlanul jössz vissza, tedd le a karjaidat / Bárhová is mész, hálás leszek nagy kedvességedért, és követlek”.

A Quang Nam népi irodalomban a történelmi és társadalmi események epikus léptékű leírása gyakran líraisággal párosul. Tulajdonságait tekintve a Quang Nam népének rugalmas, egyenes, „érvelő”, de humánus természetének kifejeződése; a szépség, az igazság és a teljes, boldog élet iránti vágy.

És természetesen ez az emberi pszichológia egy nagyon is természetes hajlama: hinni a jóságban, hinni a mennyországban, hinni az emberi természet eredendő jóságában.

Forrás: https://baoquangnam.vn/nghe-thuat-dan-gian-cua-nguoi-quang-3139372.html