Hiányzik Phong Nha...

QTO – A Phong Nha-barlangot „az első csodabarlangként” is ismerik, művészek és írók inspirációjának forrásává vált, és számos vers, zene és festmény született, dicsérve a természet varázslatos és csodálatos szépségét, amelyet ez a barlang adott. Az egyik legjobb vers a Phong Nha-barlangról Thanh Trac Nguyen Van (Ho Si Minh-város Íróegyesülete), a Vietnami Költészeti Klub tagja „Viszlát Phong Nha” című verse. A verset Le Duc Tri zenész (Quang Tri tartomány Vietnámi Zenészek Egyesülete) komponálta a „Phong Nha, az első csoda” című dalba, amelyet a szakértők nagyra értékeltek, a költészet és a zene szerelmesei pedig jól fogadtak.

Thanh Trac Nguyen Van költő megosztotta velünk: „Egy Phong Nha-barlangi kirándulásom során magával ragadott a természet vad és varázslatos szépsége. Ez az érzés még mélyebbé vált, miután Hue-ban véletlenül találkoztam egy Quang Binh- i (korábban) női citeraművésszel, akinek édes hangja volt. És megírtam a „Viszlát Phong Nha” című verset, különleges ajándékként az itt élő földnek és embereknek.”

Ami egészen meglepő, az az, hogy a szerző Phong Nha-t úgy írta le, mint „Éjfélkor lemegy a hold a folyóra”. Talán ebben a varázslatos, romantikus környezetben az emberi lélek könnyen megnyílhat a legmélyebb érzelmek befogadására. A vers egy elválással kezdődik, ahol a távozó nem más, mint a szerző. Ezt a hosszan tartó pillanatot két megható versszak foglalja össze: „A távozó, hiányzó, vágyakozásba süllyedő ember / A hátrahagyott vers örökre sodródik”.

A költészet és a zene kombinációja egy jó dalt hozott a nyilvánosság elé a Quang Tri turizmusáról - Fotó: Nh.V

Ha az első versszak egy varázslatos éjszakai teret nyit meg, akkor a második versszakban a szerző egy varázslatos, mesés világba repíti az olvasót. „A Tündérbarlang az égen van/Követem és gyorsan megragadom az összegubancolódott selyemszálat/Nézlek téged álomszerű hajaddal/Az Óriás rád néz, úgy tesz, mintha nem ismerne…”.

Ebben a versben a szerző felidézi a Phong Nha-barlang felfedezésére tett út mély benyomásait. A Tien-barlang varázslatos szépsége tündérországgá költődik, a lírai szereplőt egy szürreális világban elveszettnek érezteti. E lenyűgöző szépség előtt az „Én” szereplő egyszerre elbűvölő és sajnálkozó, „sietve kapaszkodni” akar, de „a selyemszálak összegubancolódnak”. A barlangok, a sziklák nevei és a Phong Nha- és Tien Son-barlangok cseppkövei élénken megszemélyesülnek. Ő „az álomszerű hajú lány”, annak ellenére, hogy „az Óriás úgy tesz, mintha nem ismerné”...

A szerző ügyesen lehelt életet a kőbe, a barlangteret legendák és szeretet palotájává változtatva, ahol az ember és a természet, a valóság és a fantázia közötti határ szinte elmosódik.

A „Sötét éjszakával kiürül a szenvedély pohara/A kedvező őszi szél is visszalopózik/Phong Nha hullámai mindenfelől összecsapnak/Gyorsan elkapják az esküt, hogy neked adjam” című versszak lírai vers, amely a szerző érzelmi tetőpontját fejezi ki a Phong Nhától való búcsú pillanata előtt – egy természeti tér, amely egyszerre valóságos és álomszerű.

Az éjszaka csendjét követően meglepő módon megindul az „őszi szél”. Az érdekes az, hogy a szerző a „rạo hồng” szó ismétlését használta az izgalom és a nyüzsgés kifejezésére. Ez a szél nem fújt hevesen, hanem csak „lopva visszatért”, nagyon gyengéden és finoman, mintha attól félne, hogy megzavarja az emberek privát terét. Ebben a térben az esküt nem mondták ki, hanem „fogadták”, mert az az eskü az „erős pohár” mámorából formálódott, amelyet az „őszi szél rạo hồng” párosított… a legértékesebb tárggyá vált, amit „neked adhattak”. Ez volt a legszenvedélyesebb és legőszintébb dolgok kikristályosodása.

„Phong Nha első csodája” című művét lefordították angolra azzal a reménnyel, hogy ezzel is népszerűsítsék a turizmust - Fotó: Nh.V

Az utolsó versszak a Son folyó képével teszi teljessé a természet képét: „A Son folyó örökké mozdulatlan/Quang Nam éneklő hangja mindig szomorúsággal ringatózik”. Ez a szerző finom szójátéka. A Son folyó egy olyan folyó tulajdonneve, amelynek vize zöld a száraz évszakban, és vörös hordaléka van az esős évszakban. A „csendes” szónak szimbolikus jelentése van, a hűséget, a mélységet és az idő múlásával való el nem halványulást fejezi ki. Phong Nha szépsége és „Quang Nam éneklő hangja” mindig „szomorú és ringató”, kitörölhetetlen jellé válik a költő elméjében. Az utolsó versszak három sorra oszlik, mint egy hosszan tartó hang, amely a költő érzelmeit a tetőpontra viszi, és egyben mindenre választ is ad: „Mosolyod a mély folyón terül el/Száz év múlva felveszem/Még mindig a vágyakozás színe…”.

Thanh Trac Nguyen Van költő, akinek valódi neve Nguyen Van Tao, fizikatanár a Vo Thi Sau Középiskolában (Ho Si Minh-város Oktatási és Képzési Minisztériuma). Jelenleg nyugdíjas. Számos verseskötete jelent meg, például: Fehér szirmok, Nyári emlékek, Suttogó fűvirágok, Téli ajándék, Holdkönnyek, A révész legendája, Dúdolgó dalok... Thanh Trac Nguyen Van verseiben az olvasók a haza iránti szeretettel, a párok iránti szeretettel, az élet, a közösségteremtés vágyával találkoznak... mindezt romantikus írásmódban fejezi ki, tele optimizmussal és szenvedélyes életérzéssel.

A versszak egy három ponttal végződik, csendet hagyva maga után, a nosztalgia végtelen kiterjedését, mint a még mindig hömpölygő Son folyó, mint a még mindig „szomorúan ringatózó” Quang népdalhang.

Le Duc Tri zenész elmondta: A „Goodbye Phong Nha” című vers olvasása közben éreztem a szerző vonzalmát e turisztikai célpont iránt, ezért felvettem vele a kapcsolatot, hogy a versből egy „Phong Nha De Nhat Ky Quan” című dalt alkosson a Ca Tru dallammal. Megjelenése óta a dal gyorsan elnyerte a közönség elismerését, számos híres énekes adta elő, és elnyerte a B-díjat az Irodalmi és Művészeti Alkotás Kampányon, amelyet Quang Binh tartomány (régi) megalakulásának 420. évfordulója alkalmából rendeztek. A dalt angolra is lefordították azzal a céllal, hogy a föld és az itt élő emberek képét és szépségét a nemzetközi barátok körében is megismertessék.

Nh.V.

Forrás: https://baoquangtri.vn/van-hoa/202510/noi-nho-phong-nha-7c20e82/