A hmong kultúra "kiállítása"

A Tram Tau régió hmong népének régen saját naptárrendszere volt. Újévüket körülbelül egy hónappal korábban ünnepelték, mint a holdújévet. Az elmúlt évtizedben azonban a hatékony propagandának és mozgósítási erőfeszítéseknek köszönhetően a Tram Tau régió hmong családjai a közös naptár szerint ünneplik az újévet. Ennek ellenére a hagyományos szokásokat, amelyeket kultúrájuk szerves részének tekintenek, továbbra is gondosan őrzik.

A holdnaptár szerint november elejétől kezdődik a Tet (holdújév) előkészületei. Míg a férfiak a disznók és csirkék hizlalásával, tűzifa gyűjtésével és a földek előkészítésével vannak elfoglalva a következő ültetési szezonra, a nők sietve varrják össze a családtagok legszebb ruháit, és válogatják ki a legszebb ékszereket, amelyeket a Tet alatt viselhetnek.

A 12. holdhónap 25. napjától ünnepélyesebbé válik a hangulat. A hmongok úgy vélik, hogy az egész évben keményen dolgozó állatállomány is megérdemli a pihenést és az újévi ünneplést, akárcsak az emberek. Ezért Tet (holdújév) előtt a családok bőséges élelmet készítenek az állataik számára. A mezőgazdasági eszközöket, mint például az ekéket, boronákat, kapákat és késeket – az egész évben keményen dolgozó „barátaikat” – megtisztítják és szépen elrakják. Ezeket a mezőgazdasági eszközöket társistenségekként tisztelik, gazdagságot és jólétet teremtve.

A községvezető bemutatásának köszönhetően abban a szerencsében volt részünk, hogy meghívást kaptunk a Tet (holdújév) megünneplésére Mua A Pao úr családjával a Hanh Phuc község Trong Khua falujában. Az év utolsó délutánján Pao úr és családtagjai kitakarították lakóterüket, kezdve a konyhával. Takarítás közben Pao úr így imádkozott: „Hamarosan elmúlik az óév, hamarosan eljön az új. Legyenek a szellemek és az ősök tanúi leszármazottaink elmúlt évi kemény munkájának és szorgalmának, és áldjanak meg minket jó egészséggel és bőséges terméssel az új évben.” A házat kitakarították, az itatóvályúkat és a csatornákat pedig kitisztították; a hmongok úgy vélik, hogy a lakótér kitakarítása elűzi a balszerencsét, és jó szerencsét köszönt az új évben.

A takarítás után ünnepélyesen végrehajtják az áldozatbemutatás rituáléját. A család férfi tagja levágja a legnagyobb kakast, az ősi csarnok közepén, hogy felajánlja az ősöknek és az istenségeknek. Miközben imádkozik, háláját fejezi ki, és további áldásokban reménykedik. A kakas vérét az oltárra öntik, a húst pedig előkészítik és elrendezik az áldozati tálcára – ez szent kapcsolódási pont a produktív élet és a spirituális hit között.

Ezután következett a Khờ Chan – a mezőgazdasági eszközök tiszteletére szervezett rituálé. Páo úr elővette az összes szerszámot, elmosta és megtisztította őket, majd előre kivágott piros papírcsíkokat ragasztott mindegyikre. Miközben imádkozott, Páo úr így imádkozott: „Hamarosan elmúlik az óév, hamarosan eljön az új. Hálát adok az isteneknek, az ősöknek, a kapának és az ekének, hogy rizst és kukoricát adtak családomnak. Áldja meg az istenek, az ősök, a kapa és az eke a családomat bőséges terméssel és még több rizzsel és kukoricával az új évben.” Majd az oltár előtt ülve beszámolt őseinek az év eredményeiről: „A kapának, az ekének és a kukoricacséplő gépnek köszönhetően a családom időben vetett és 70 zsák rizst arattak. Ez a Tet ünnep virágzó lesz.”

A hmongok úgy tartják, hogy egy ház, ahol sok éles mezőgazdasági eszköz van, a szorgalmas és erős férfi jele. Ezért, amikor a házasságképes korú lányok meglátogatják barátjuk otthonát, gyakran megvizsgálják a házban lévő mezőgazdasági eszközöket, mint kritériumot férjválasztáskor.

Giàng Thị Mỷ, Páo úr felesége így emlékezett vissza: „A férjem családjának sok éles mezőgazdasági szerszáma van, mindenki szorgalmas, a föld nagy részét visszanyerték, és a ház tele van rizzsel. Megtanítottam a lányomat, hogy amikor meglátogatja a barátját, a használt mezőgazdasági eszközök alapján ítélje meg a szorgalmát.”

A lejtős terep miatt nélkülözhetetlenek az olyan eszközök, mint a kapák, lapátok, macheték és ekék. A hmongok ősidők óta kovácsolják saját apró, éles mezőgazdasági eszközeiket a teraszos rizstermesztéshez. Manapság sok család fektet be modern gépekbe, például kukoricacséplőgépekbe és rizscséplőgépekbe. De függetlenül attól, hogy mennyi modern géppel rendelkeznek, a khờ chan szokásai máig fennmaradtak.

Az előkészületek során észrevettem valamit: minden cselekedet, bármilyen apró is volt, rituális volt. A mezőgazdasági eszközök mosása, a piros papír ragasztása, a takarítás... mindezt hálával tették, bőséges termésért, egészségért és békéért imádkozva. Az imák, bár egyszerűek, tele voltak az istenek és az ősök áldásába vetett hittel. Hittek abban, hogy az ima és a gondos felkészülés békés új évet és bőséges termést hoz.

A holdújév 30. napjának délutánján a hmong falvakban zajlott a rizst törő mozsártörők hangja. Pao úr családja is szorgalmasan készülődött. Egy nagy fatörzsből készült mozsártörőt vittek be a központi szobába, és két fazék gőzölgő, forró ragacsos rizst öntöttek bele. Erős férfiakat választottak ki, hogy zúzzák a rizst, gyorsan és ügyesen cserélgetve a kezüket anélkül, hogy megzavarnák a ritmust. A hmongok számára a kerek ragacsos rizstorta a holdat és a napot, az emberiség és minden dolog forrását szimbolizálja. Amikor a ragacsos rizst simára zúzták, a családfő két nagy, még meleg tortát vett, és két banánlevélre helyezte őket, hogy felajánlja őseinek. A szorgalmas kezek, az állandó zúzás, a ragacsos rizs illata, amely keveredett a tömjénfüsttel... mind szent és meleg hangulatot teremtett az újévre.

A hmong újév tehát a kulturális értékek, a természet és az eszközök iránti hála, az ősök tisztelete, valamint az egész évben dédelgetett otthonok, ruhák és tárgyak megőrzésének tudatosítása. Alkalmat ad arra is, hogy bemutassuk az etnikai esztétikát brokátruhákon, ezüst ékszereken és gondosan elrendezett ajándékokon keresztül. Amikor látom az összegyűlt családokat, akiknek nevetése visszhangzik, miközben kint szilva- és sárgabarackvirágok borítják az erdőt, megértem, miért mélyen gyökerezik az újév itt a vallási meggyőződésben, és miért meleg az emberi szeretettől.

Trong Khua elhagyása után ezek a képek mélyen bevésődtek az emlékezetembe. Ott volt a kocsmáros keze, amint két nagy, még meleg süteményt szedett fel; a tisztára mosott, piros papírral letakart, szépen elrendezett mezőgazdasági eszközök, mintha pihenésre várnának; a seprű csinos pamutsapkájában, amint a napra vár, hogy söprhessen; a hmong lányok szoknyáján élénk minták; a kézről kézre adódó pao labdák képe, a nevetés, az udvarlás hívogató éneklése...

Bemutatja: Thanh Ba

Forrás: https://baolaocai.vn/trien-lam-van-hoa-mong-post894341.html