Elveszett hangok nyomában

Ha a zenének van hőérzete, akkor a legmelegebb dallamok a népdalok.

Josh O'Connor és Paul Mescal a "A hang története" című filmben - Fotó: DPCC

Lionel Worthing etnomuzikológust, akit Paul Mescal alakított Oliver Hermanus A hang története című, az idei cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmára jelölt filmjében, idős korában egy diák megkérdezte, hogy miért szereti a népzenét, mire azt válaszolta, hogy az egy forróvérű zene.

A hang története

Lionel diákként egy bostoni zeneiskolába jár. Találkozik egy David (Josh O'Connor) nevű diáktársával, aki népzenét játszik egy kocsmában, ami a farmházára emlékezteti. Lionel egy népdalt is énekel Davidnek. A két fiú azonnal egymásba szeret.

Kitört az első világháború, Davidet besorozták a hadseregbe, és a két férfit különválasztották. Néhány évvel később David visszatért, és meghívta Lionelt egy vidéki kirándulásra, ahol viaszhengereket vitt magával, hogy felvegye a modern társadalom peremére szorult parasztok népdalait.

De aztán külön utakon jártak. Amikor Lionel Davidet kereste, megtudta, hogy David a háború utáni trauma miatt megnősült és öngyilkos lett.

A hang története – a cím hangtörténetet jelent, egy nagyon grandiózus megjelenésű cím, mintha egy grandiózus narratívába hívna minket. De nincs benne grandiózus narratíva.

Egy olyan korban játszódó történet, amikor a világ zűrzavarban volt, csupán a történelem belső története, dalokkal, életdarabkákkal, szomorúságdarabkákkal, szeretetdarabkákkal, olyan emberekkel, akik nélkül a történelem semmit sem változott volna.

Nem azért énekelnek, hogy híresek legyenek, hogy ne hallják őket, hanem mintha ez a lélegzetük része lenne.

A hangtrailer története

Annyi minden elveszett a feledés homályában

A film során hétköznapi emberek énekét halljuk a kis, távoli városokban mindig jelen lévő szenvedésről. Például a szakítás okozta szívfájdalmat siratják: „Ó, a hó akkor olvad el a leggyorsabban, amikor a szél dalolni kezd, és a kukorica akkor érik meg leghamarabb, amikor leesik a fagy” (The Snow It Melts The Roosenest).

Kifejezik az élet nehézségét: „Ó, lelkem, próbáljuk meg egy kis időre félretenni terheinket” (Grieved Soul); alázatos helyzetükről énekelnek: „Az Úr szőlőskertjében élni és munkálkodni fogok, engedelmeskedve Istennek halálom órájáig” (Itt a szőlőskertben).

Mi a hang? Egy emlékezetes jelenetben a két főszereplő úgy magyarázza el a hangot egy vidéki gyereknek, hogy azt mondja neki, tegye a kezét a torkára, próbáljon dúdolni, és a keze által érzett rezgések alkotják a hangot.

Tehát a zene korlátozott, de a hang végtelen.

A filmben megjelenő minden jelenet és minden kép mintha valamilyen hanghullámot bocsátana ki, nemcsak a gitárokban vagy az énekhangokban, hanem a hideg télben elszenesedett száraz ágakban, a tojásokban, amiket a két fiú egymásnak sütött a sziklán útjuk során, a parázsban, ami a levegőbe repül, majd hirtelen kialudt a sötét éjszakában, sőt, még az elveszett régi levelekben is.

Minden rezeg, minden mozog, és így hangokat ad ki, olyan hangokat, amelyeket elfelejtünk, mert senki sem rögzíti őket. Olyan sokat veszítettünk a feledés homályába.

És persze a szerelemnek is van hangja. Sok évvel később a viaszhenger, amit David megőrizte és elveszettnek hitt, hirtelen megjelent Lionel küszöbén. Az immár öregemberként felbontotta az összes tekercset, és amikor David hangja megszólalt az egyik hengerben, Lionel összeesett és megfulladt.

David elénekelte az Ezüst Tőr című népdalt, amelyet az első napon énekeltek egymásnak. David hangja törékeny, nyers és durva volt, nem lehetett zenének nevezni, csak az éneklés hangja volt. De ahogy mondták, a hangnak nincsenek határai, nincsenek mércéi. Tehát olyan, mint a szerelem. Mindenhol ott van, és végtelen.

Általában a zenét a hangzás magasabb rendű, összetettebb, mélyebb formájaként gondoljuk. De a film nem zenetörténetnek nevezi a népdalokat, hanem hangtörténetnek. Mert a zene kifinomultságot, előadást igényel, de a hang nem.

Hien Trang

Forrás: https://tuoitre.vn/di-tim-am-thanh-da-mat-20251109102933115.htm