Egy tésztaárus éjfél utáni csilingelő hangja segít két gyermekének megváltoztatni az életét.

SZERKESZTŐI MEGJEGYZÉS

„Saigon sosem alszik, és a saigoni éjszaka sosem elég” – ez egy ismerős mondás, amellyel az emberek és a turisták Ho Si Minh-várost, az ország legnagyobb városát és gazdasági mozdonyát jellemzik. A város éjszaka színes és ragyogó, az emberek, a járművek és a szórakozóhelyek zaja és a megélhetés soha nem áll meg.

Az éjfél utáni élet szolgálatában sokan még mindig mosolyognak, vendégeket fogadnak és érméket gyűjtenek a járdákon.

Dan Tri cikksorozatot ír azokról az emberekről, akik éjfélkor keresik a kenyerüket, hogy betekintést nyerjen a soha nem alvó város életébe, ahol a lehetőségek mindenki számára nyitva állnak.

Az ismerős hangot hallva egy gyerek sietve kiszaladt, és szélesre tárta az ajtót: "Bau úr, adjon egy tálat!".

Nem kérdezte meg a fiút, hogy csípősen kéri-e vagy sem, illetve hogy csont vagy sonka nélkül kéri-e, mert büszke volt rá, hogy ismeri minden vendég ízlését.

A fiú kérdésére egy bólintással válaszolva a fájó hátú férfi gyorsan megfordította a biciklijét, és egyenesen a sikátor bejáratánál lévő tésztaárushoz pedálozott. Néhány perc múlva egy teli tál tésztával tért vissza, amelyből hús és sült hagyma illata terjengett.

A munka könnyűnek tűnik, de nehéz

Han Ngoc Bau úr tésztáskocsija (51 éves, Phu Tho tartományból) a Cau Cong piac (Doan Van Bo utca, 4. kerület, HCMC) sarkán található, egy jól látható helyen, így az elmúlt 23 évben minden nap sok vásárló fordult meg benne.

Bau úr szerint manapság a tésztáskocsik általában egy helyen állnak, és főként járókelőknek árulnak. Családja egyike azon kevés tésztáskocsiknak, amelyek még mindig léteznek abban a stílusban, hogy egy árus, egy ember biciklizik, egy kanalat tart a kezében, és egy kőtörőt üt, minden sarkon átmegy, hogy vásárlókat találjon, majd elhozza az ételt a vásárlóknak.

A tésztakocsi tulajdonosa bizalmasan elárulta, hogy a kocsis munka könnyűnek tűnik, valójában rendkívül nehéz. Mielőtt biciklije lett, gyalog kellett utaznia, hogy messziről cipelje a tésztát.

A forgalmas napokon Mr. Bau karjai és feje „elfoglaltakká” válnak, három tálcát tölt meg közel tíz tál tésztával.

Először még bizonytalanul mozgott, de Mr. Bau fokozatosan megszokta. „A legjobb eredményem az, hogy egyszerre 10 tál tésztát tartok a kezemben anélkül, hogy egyszer is a földre öntöttem volna őket” – mondta büszkeséggel teli szemekkel.

Ezen nehézségen kívül Mr. Bau azt mondta, hogy neki és feleségének mindig szem előtt kell tartaniuk minden egyes vendég ízlését. Mert ha csak egy kis „eltérés” van, akkor megbánja, hogy elveszít egy törzsvendéget.

Régebben az emberek rosszindulatúan azt mondták, hogy a Hu Tieu Go finomsága a levesben lévő patkányoknak köszönhető. Ennek hallatán a kiskereskedők csak a fejüket csóválták rémülten.

Bau úr felesége, Nguyen Thi Thao asszony (47 éves) elárulta, hogy a finom leves az eladó tapasztalatából származó fűszerezésnek köszönhető. Az ügyfelek megtartása érdekében az eladónak tudnia kell, hogyan fektessen be más összetevőkbe, például húsba, zöldségekbe stb.

A legfontosabb, hogy a tulajdonosnak és a feldolgozó területnek mindig tisztának és rendezettnek kell lennie, hogy „rendszeres vásárlói” legyenek. Mert Thao asszony számára, bár utcai árusról van szó, mindennek „szabványosnak” kell lennie. Ez az oka annak is, hogy férje és felesége tésztaárusító standja a mai napig létezik.

Egy tál ára 20 000-25 000 VND. Az eladásból származó pénz nagy részét alapanyagok vásárlására költötték, a fennmaradó részt pedig Thao asszony a saját profitjának tekinti.

Reggel 8-tól a pár felkel, hogy előkészítse a hozzávalókat a délután 3-ra tervezett üzletbe. Thao asszony tésztaárusa a Xom Chieu utca (4. kerület) 200-as piacán este 8-ig árul majd, majd átköltözik a Cau Cong piacra, ahol éjfélig árul. A vásárlók folyamatosan jönnek tésztát enni, és folyamatosan rendelnek, így Thao asszony soha nem fog pihenni.

„Ez állandó állást igényel, de amikor pihenni tudok, szomorú vagyok. Mert csak akkor tudok pihenni, amikor lassúak az eladások” – mondta Thao asszony nevetve.

Utcai árus hat szájat etet

Visszatérve vidékre, Mr. Bau és felesége összeházasodtak, miközben még keményen dolgoztak Phu Tho tartomány földjein.

A gazdálkodói élet nehéz volt, a keresett pénz csak félig tudta betöltötte éhes gyomrát. Megkérte szüleit, hogy engedjék el délre menni, hogy megéljen, elmeneküljön a szegénység elől.

Szülei először határozottan ellenezték. Néhány meggyőzési kísérlet után Mr. Bau vonakodva bólintott. Ezután feleségével hátrahagyták két újszülött gyermeküket, és megkérték szüleiket, hogy neveljék fel őket.

2001-ben, a dél felé tartó buszúton a feleségével csendben sírtak. Minden egyes útszakasz, amelyen a busz elhaladt, egyre nehezebbé tette a szívét, de csak a könnyeit tudta letörölni, és időnként hátranézett a földre, amely felemelte őt.

Ho Si Minh-városba érkezve egy tésztaüzletben dolgozott segítőként. A keresett pénze éppen elég volt neki és feleségének a megélhetéshez. Felismerve, hogy ez soha nem fog megtörténni, felmondott, pénzt gyűjtött egy hasonló tésztakocsira, és elindította saját vállalkozását.

A pár eleinte délutántól hajnali 2-ig árult. Amikor hazaértek, a felesége megszámolta a pénzt, és csalódott volt, mert csak 8000 VND profitot realizált.

„Voltak éjszakák, amikor sírva feküdtem ott, és a nyomorúságos életemet hibáztattam. A feleségemmel azt is terveztük, hogy visszatérünk a szülővárosunkba, mert nehéz volt az üzlet. De aztán hirtelen eszembe jutott az elszántságom, hogy kiszabaduljak a szegénységből, amikor a dél felé tartó buszon ültem, eszembe jutott a szüleim reménykedő tekintete és két gyermekem jövője. Akkoriban tudtam, hogy nem állhatok meg, mert nem akartam, hogy a gyerekeim úgy szenvedjenek, mint én” – bizalmaskodott Mr. Bau.

Ezután Mr. Bau és felesége megtanulták, hogyan igazítsák az ízeket a déli emberek ízléséhez. Hogy örömet szerezzenek vendégeiknek, Mr. Bau és felesége mindig mosolyogtak és őszintén válaszoltak mindenkinek.

A vendégek száma fokozatosan nőtt, és a tésztaárusnál keresett pénz segített a párnak stabil életet élni. Mr. Bau és felesége minden hónapban rendszeresen küldtek pénzt haza szüleik és két gyermekük támogatására.

Arról álmodozol, hogy elmenekülsz a vándorló élet elől, és egy meleg, otthonos helyet találsz

Bár több mint 50 évesek, Mr. Bau és felesége a szülővárosukban ünnepelték a Tet-et, és egy kezük ujjain megszámolhatók.

„Otthon rengeteg kiadással kell foglalkozni. Ilyen üzletet folytatva kár szabadnapot kivenni. Áldozatokat kell hoznunk, hogy iskolába járhassanak, és hogy legyen hol enniük a szüleinknek és a gyerekeinknek” – bizalmaskodott Thao asszony.

Tavaly szilveszterkor a feleségével egy félig teli fazék húsleves mellett ültek. A vendégek olyan munkások voltak, akik éppen befejezték a munkát, és betértek egy tál tésztára, hogy felmelegítsék a gyomrukat és egy jobb újévet köszöntsenek.

– Úgy tűnik, valaki a férjemmel ünnepli a szilvesztert – viccelődött Mrs. Thao.

A megállás nélküli munka miatt Mr. Bau és felesége egészsége nem olyan jó, mint korábban. A porckorongsérv miatt nyugtalanná válik az alvása. Mrs. Thao, mivel sokat áll, szeles vagy változékony időjárású napokon nem tudja elkerülni a fáradtságot és az izomlázat.

Közel 23 évnyi száműzetés után Bau úr és Thao asszony a legnagyobb hasznot húzta, ami gyermekeik jövője. Két gyermeke elvégezte az egyetemet, és most az informatika területén dolgoznak.

Bár a gyermek sokszor kérte szüleit, hogy jöjjenek vissza vidékre, Mr. Bau és felesége ezt elutasították.

„A gyerekem csak egyszer jött be ide játszani. Mivel látta, hogy a szülei mennyire szenvednek, annyira elszomorodott, hogy nem mert bejönni újra...” – mondta Mr. Bau.

„Nyerj a lottón, vegyél egy házat, menj vissza vidékre” – így fogalmazta meg röviden álmát Mr. Bau és felesége.

Erre gondolva Mr. Bau elhallgatott. Azon tűnődött, miért tűnik olyan távolinak ez az álom. Vajon valaha is megvalósul-e neki és a feleségének a bolyongással, eladással és vásárlással teli évek után?

Mr. Bau gyorsan elfordult, és letörölte a könnyeit, hogy a felesége ne lássa. A férfi lassan felpattant régi biciklijére. A kopogás ismét felhangzott, és Mr. Bau háta fokozatosan eltűnt a kis sikátorban.

Ezen az oldalon Mrs. Thao tovább meregette a húslevest a tésztás tálba. Fehér gőz szállt fel, halvány illattal kísérve.

Az ősz hajú nő ismét elgondolkodott: „23 év telt el, milyen gyorsan…”.

Forrás: https://dantri.com.vn/dnews/tieng-leng-keng-sau-0h-cua-nguoi-bo-ban-hu-tieu-giup-2-con-doi-doi-20231124182138388.htm