Tran Thanh Van professzor és felesége, Le Kim Ngoc: Adj szeretetet, kapj boldogságot

Amikor október 3-án Tran Thanh Van professzornak és feleségének, Le Kim Ngocnak átadták a Becsületrend tiszti érdemrendjét, Olivier Brochet francia nagykövet különleges alkalomnak nevezte ezt, mivel nem sok olyan eset fordul elő, hogy mind a férj, mind a feleség ilyen kitüntetést kapjon.

A francia nagykövet Becsületrend tiszti fokozattal tüntette ki Tran Thanh Van professzor házaspárt - Le Kim Ngoc - Fotó: T.DIEU

Olivier Brochet nagykövet számos gyönyörű szóval méltatta őket, például „kiemelkedő út”, „szívhez szóló”, „nagylelkű”, „kéz, amely mindent, amihez hozzáérnek, tiszta arannyá változtat”...

Le Kim Ngoc professzor azonban elismerte, hogy ő és férje csak türelmes és kitartó útépítők voltak, akik minden egyes apró, szeretettel teli kővel kikövezték az utat. Tran Thanh Van professzor megerősítette, hogy eredményeik sok ember hozzájárulásának köszönhetők.

Tuoi Tre beszélgetett ezzel a tudós párral azokról a különleges tényezőkről, amelyek segítették őket ilyen rendkívüli eredmények elérésében.

Csak légy őszinte, és az emberek hozzád fognak fordulni.

* Hogyan segíthet egy kis tudós páros több tízezer gyermek sorsának megváltoztatásában, ahogyan azt az évek során tették?

- Ngoc asszony: 1970-ben az ország még mindig háborúban állt, sok árva volt nehéz helyzetben, megalapítottuk a Vietnámi Gyermeksegélyező Egyesületet, és mindent megtettünk, hogy pénzt gyűjtsünk az árvák megsegítésére. Az UNICEF-hez fordultunk, hogy engedélyt kérjünk a modelljük követésére: képeslapok árusításával gyűjthetünk pénzt.

A feleségemmel, barátainkkal és diákjainkkal képeslapokat árulni mentünk. 1971 és 1973 között Franciaországban télen -17-18 Celsius-fok volt. Hajnali 5-kor indultunk el otthonról, képeslapokkal teli dobozokat vittünk Párizsba, és elmentünk képeslapokat árulni mindenkinek.

Továbbra is ezt tettük, és az egyik évben egymillió képeslapot adtunk el – olyan lenyűgöző szám, hogy az UNICEF igazgatója odajött hozzánk beszélgetni, és megkért minket, hogy csatlakozzunk. Nagyon izgatottak voltunk, hogy segíthetünk nekik egy kis óvoda felépítésében a dalati SOS Gyermekfaluban.

A semmiből magunk sem tudtuk elképzelni, hogyan nyithatnánk meg az első SOS Gyermekfalut árvák számára. Nem tehettünk olyan nagy dolgokat, mint az UNICEF, átsétáltunk a repülőgépeik alatt, és letöröltük a gyerekek könnyeit. Szívünkben még mindig emlékszünk azoknak a fiataloknak az arcára, akik hosszú éveken át dolgoztak velünk, hogy az utcákon árulják Európa hideg ködében.

* Milyen lehetőséget adott Odon Vallet professzor az Odon Vallet Alapítványnak, hogy az elmúlt 20 évben több tízezer vietnami diáknak ítéljen oda ösztöndíjat?

- Ngoc asszony: Nem győztük meg aktívan, hogy vietnami gyerekeket támogasson. Vallástörténet professzor a Sorbonne Egyetemen. Az édesanyjának van egy nővére, aki korábban apáca volt a dalati kolostorokban.

Azt akarta, hogy félretegye a kis pénzét Vietnámra, és a fiára bízza. Azt javasoltuk, hogy a pénzt néhány Da Lat-i ház felújítására fordítsuk, de azt szerettük volna, ha a fiuk maga jön Vietnámba, és elvégzi a felmérést.

Az út során tanúja volt annak, ahogy 2000-ben ösztöndíjakat ítéltünk oda tehetséges hanoi egyetemek hallgatóinak. Meghatottan és magabiztosan, proaktívan jelentkezett a Vietnam Encounter ösztöndíjra, amelyet 1994-ben alapítottunk. Teljesen meglepődtünk, és természetesen nagyon boldogok voltunk.

Azt szeretném mondani a fiataloknak, hogy tegyenek hasznos dolgokat a közösségért azzal, amijük van, még akkor is, ha nincs semmijük. Neked kell elkezdened, neked kell irányítanod a saját hajódat, és akkor mások is csatlakoznak hozzád.

Ha gyenge vagy, becsületesen kell tenned. Ha azt akarod, hogy valaki segítsen felfelé tolni a szekeret, becsületes tetteiddel ki kell érdemelned a bizalmát.

* Azok az eredmények, amiket te és a nagyszüleid elértetek, biztosan nem voltak könnyűek?

- Ngoc asszony: Vannak, akik mindig azt mondják, hogy „dolgozzunk anélkül, hogy elfáradnánk”. Én viccesen azt mondom, hogy elfáradunk, tudja (nevet), nagyon keményen dolgozunk, nem úgy, mint ahogy a francia nagykövet viccesen mondta, hogy minden, amihez hozzáérünk, tiszta arannyá válik.

Voltak pillanatok, amikor úgy éreztük, feladjuk, de a ránk szoruló gyerekekre gondolva, hiába estünk, mégis kézen fogva kellett felállnunk.

Tran Thanh Van professzor és felesége, Le Kim Ngoc - Fotó: NVCC

Isten sorsa meg van kötve, Isten pálcája meg van kötve

* Hogyan érhet el olyan sikereket egy olyan pár, akik mindketten a tudományban dolgoznak, mint te és a nagyszüleid?

- Ngoc asszony: Ha Van úr ügyvéd, orvos vagy bármilyen más munkát végezne, nem juthattam volna el idáig a tudományos utamon. Mivel mindketten tudósok vagyunk, ugyanabba az irányba tekintünk.

Ha más francia feleségeknek arra van szükségük, hogy a férjük hetente elvigye őket enni, moziba, színházba, vagy modernebb módon vásárolni, én nem akarok ezek miatt aggódni. Épp ellenkezőleg, Van úr nagyon egyszerű az életében, csak a legszükségesebbeket értékeli.

Az egyszerű, nyitott életet választjuk, elhagyjuk a felesleges dolgokat, hogy a poggyászunk könnyű legyen a hosszú, fáradságos utakon.

* Hogyan ismerkedtetek meg és ismertétek meg egymást?

- Van úr: Szociális munkánk során ismerkedtünk meg, lehetőségünk volt jobban megérteni egymást, majd egymásba szerettünk. A miénk nem családilag elrendezett házasság volt, ahogy az akkoriban megszokott volt.

* Túl elfoglaltak a kutatással és a szociális munkával, hogyan gondoskodnak a nagyszülők a gyerekeikről és hogyan nevelik őket?

- Ngoc asszony: Nagyon hálás vagyok a második nővéremnek ebben a tekintetben. Testvéreimmel egymás után gondoskodtunk egymásról, mindegyikünk áldozott a másikért, mert édesanyánk nagyon korán meghalt. Abban az időben különösen nehéz volt a gazdasági helyzet , apámnak messze kellett dolgoznia, testvéreimmel egymásra vigyáztunk. Van oldalát is testvérei áldozatvállalása védte. Elmondható, hogy a szerelem olyan, mint egy földalatti patak, amely mindig folyik a családunkban. A gyermekeim ebben a földalatti patakban nőttek fel.

Azt is meg kell köszönnöm a gyerekeimnek, hogy megosztották szüleik szeretetét másokkal, és amikor felnőttek, átvették a család megosztásának szellemét, és számos tevékenységben részt vettek, hogy segítsék a fiatalabb generációt.

* Ahogy Kim Ngoc mondta a Becsületrend átvételekor: „A pénz és a hírnév egy pillanat alatt füstté válhat, de az együttérzés és a szeretet örökre mélyen bevésődik az emberi elmébe”?

- Van úr: Amikor fiatal vietnamiakként Franciaországban tanultunk, sok szeretetet és kedvességet kaptunk a franciáktól. A francia családok, akiknél a középiskola alatt laktam, nagyon kedvesen fogadtak, szinte saját gyermekükként kezeltek.

A sok szívesség, amit kaptunk, széppé tette az életünket, így látjuk, hogy az életben a legfontosabb dolog a szeretet, a megosztás és a szeretetben való adakozás. A szeretet hozott össze minket, és egész életünk, minden, amit teszünk, a szeretet által vezérelt úton halad. Amikor szeretetből adunk, cserébe boldogságot kapunk.

- Ngoc asszony: Amikor sokat élveztünk az életben, többet szeretnénk megosztani. De a dolgaink egyszerűek. Ahogy mi vagyunk a varangy, amely felmászott a kútra, úgy próbálunk segíteni más varangyoknak is, hogy hozzánk hasonlóan felmásszanak a kútra.

Amikor diákok voltunk, soha nem volt lehetőségünk híres tudósokkal találkozni és vitatkozni, nem is beszélve a világ vezető tudósairól. De megpróbáljuk ezt a lehetőséget biztosítani a jelenlegi fiatal vietnami generációnak az ICISE-n.

Tran Thanh Van úr 1953-ban, 17 évesen Franciaországba ment tanulni. Egy évvel később Le Kim Ngoc asszony is elindult ezen az úton. Ugyanazon a Sorbonne Egyetemen tanultak. Le Kim Ngoc asszony biológia szakon, Le Kim Ngoc asszony pedig molekuláris fizikára specializálódott.

Tudományos kutatási eredményeik mellett 1966 óta számos tudományos konferenciát alapítottak, mint például a Moriond-találkozó, a Blois-i találkozó és különösen az 1993 óta megrendezett Vietnami találkozó. Ez egy olyan konferencia, amely fiatal vietnami tudósoknak kínál találkozási és eszmecserét a nemzetközi tudományos közösséggel, képzési és kutatási projektek megvalósításának lehetőségeit keresve.

2013-ban felépítettek egy központot, amelyről az elmúlt hat évtizedben álmodtak, hogy a világ minden tájáról érkező nagyszerű tudósokat fogadhassanak Vietnámba. Ez a Quy Nhonban található Nemzetközi Interdiszciplináris Tudományos és Oktatási Központ (ICISE), ahol évente több tucat magas szintű konferenciát rendeznek, és 19 Nobel-díjas járt itt.

Jelentős mértékben hozzájárultak a vietnami gyermekek támogatásához is, például 1974-ben Da Latban, 2000-ben Huếban és 2006-ban Dong Hoiban alapították az SOS Gyermekfalvakat; és az Odon Vallet Alapítvánnyal közösen 2000 óta 57 000 kiváló diáknak adományoztak ösztöndíjat.

A PARADICSOM MADÁRA

Forrás: https://tuoitre.vn/vo-chong-gs-tran-thanh-van-le-kim-ngoc-cho-di-tinh-thuong-nhan-ve-hanh-phuc-20251010234845294.htm