"TET ÍZ" ÍRÓVERSENY: Tet torták a vidék lelkével

(NLDO) - Szülővárosom hagyományos tet süteményeit ma már nagy mennyiségben készítik és turistáknak árulják. Mindenki, aki megeszi őket, dicséri szépségüket és finomságukat a készítő szíve és szeretete miatt.

Valahányszor közeledik a Tet, bármilyen elfoglalt is vagyok, mindig egy egész napot szánok arra, hogy ellátogassak Loc Yen ősi falujába. Ez egy nemzeti emlékmű a Tien Canh község 4. számú falujában, Tien Phuoc kerületben, Quang Nam tartományban; egy olyan hely, ahol nemcsak számos kőből épült sikátor és gyönyörű régi ház található, hanem finom sütemények és ragacsos rizses ételek is, amelyeket nemzedékről nemzedékre adnak tovább bonyolult elkészítési módszerekkel, amelyek nem mindenhol érhetők el.

Idejönni városnézésre, mézeskalácsot, manióka süteményt enni; banh tót, ragacsos rizst venni; emlékeimből sok ismerős, meleg kép jut eszembe szeretett szülővárosomról, Tien Phuocról, ahová életem több mint felét kötődtem.

Tet sütemények Loc Yen ősi falujában

Mézeskalács

December 24-25. körül anyám azt mondta: „Menj a patakhoz, és gyűjts kavicsokat, hogy süteményeket süss.” Amint ezt meghallottam, azonnal felkaptam a rattan és a bambuszkosarat, mert tudtam, hogy anyám gyömbérsüteményeket készül sütni. Amikor a patakhoz értem, sok különböző formájú nagy kavicsot szedtem, majd kivittem őket a sekély vízbe, megsúroltam és alaposan megmostam. Amikor visszahoztam a kavicsokat, hagytam őket a napon száradni.

A mézeskalács készítéséhez anyukám finom ragacsos rizst választott, tisztára mosta, és körülbelül 7 órán át vízben áztatta, amíg megpuhult. A ragacsos rizs áztatásához használt vizet összekeverte a frissen összetört gyömbérlével, leszűrte. A ragacsos rizst lisztté őrölte, az őrölt lisztet finom kendőbe csomagolta, és egy nehéz követ helyezett a liszt tetejére egy éjszakára, hogy kinyomja az összes vizet.

Ezután a tésztát úgy gyúrták, hogy néhány marék tésztát forrásban lévő vízben főztek, amíg a tésztacsomók éppenhogy össze nem zsugorodtak; kivették a tésztát, összetörték, annyi mézet vagy cukrot adtak hozzá, hogy megédesítsék; a megfőtt tésztát összekeverték a maradék nyers, ragacsos rizsliszttel, és egy nagy kőmozsárban összetörték. Én két kézzel fogtam a fa törőt, hogy a tésztát üssem, anyám pedig a mozsár közepébe tolta a tésztát. Amikor a hátam már úszott az izzadságban, a tészta besűrűsödött, és erősen meghúztam a törőt.

Anyukám vastag darabokra nyújtotta a tésztát, közben megszórta egy kis száraz liszttel, hogy ne ragadjon le, majd mutatóujjnál nagyobb darabokra vágta és napon szárította. Amikor a tésztadarabok megszáradtak, anyukám egy napig kelesztette őket vékonyra szeletelt friss gyömbérrel, hogy a tészta gyömbértől illatosabb legyen.

A sütési folyamat is nagyon bonyolult volt. Anyukám két edényt tett a fatüzelésű kályhára, ügyesen elhelyezte a kavicsokat úgy, hogy sok rést hagyjon közöttük, majd felmelegítette őket. Amikor a kavicsok felforrósodtak, felszedte az újonnan kelt tésztadarabokat, és a kavicsok közötti résekbe helyezte őket az edényben, majd lefedte a fedőt, hogy gőzölögve száradjanak. Minden egyes tésztadarab, amikor a forró kavicsokkal találkozott, a kavicsok közötti rések mentén felpuffadt, mint a különböző formájú gyömbérdarabok. A frissen sült gyömbéres süteményt a gyömbérlével ízesített, előre olvasztott cukros vízbe mártotta, és azonnal kivette, én pedig leültem mellé, és pattogatott kukoricát (pörkölt ragacsos rizst) szórtam a külsejére, a sütemények hegyes végeire pedig egy kevés rózsaszín festéket vittem fel, mint a friss gyömbéren lévő fiatal pattanásokat. Az eredmény nagyon szép gyömbéres sütemények lettek, szivacsosak és zsírosak is, édesek és fűszeresek, illatosak is.

Miután sok sütemény elkészült, anyám kibélelte a tálcát szárított arékalevelekkel, elrendezte a süteményeket, és egy rizsesládában tárolta őket sok napig, ropogósan. Amikor Tet megérkezett, nagyon szép volt a gyömbéres süteményeket tányéron felszolgálni, hogy imádjuk és szórakoztassuk a vendégeket. Mielőtt megkóstoltuk volna a mézeskalács süteményt, mi, gyerekek, gyakran nézegettük egy darabig, mielőtt megettük volna. Sok év után is emlékszem a süteményre az édes, rusztikus, ragacsos rizs és méz ízével; a "fűszeres gyömbér, sós só" jelentésével és szeretetével; a tűz melegével, a családi szeretettel és a szomszédság szeretetével.

Kasszavatorta, "B.52" torta

Tet alkalmából, amikor visszatértem Tien Phuocba, hogy meglátogassam a régi csatateret és az ellenállás bázisának területén élő embereket, a szülővárosomban harcoló nagybácsik és nagynénik megkérdezték tőlem: „A szülővárosodban még mindig készítenek manióka süteményt és „B.52” süteményt?”. Azt válaszoltam: „Igen”.

Aztán megható történetek hangzottak el a háborús éhínség idején tartott Tet-ünnepekről, amikor csak a banh ú, banh tet-et kívántuk látni, pedig a süteményeket „sàn rai”-ba (szórványosan ültetett manióka, hogy az ellenség ne vegye észre a bombázást) csomagolták, és ritka banánokba azokról a vidékekről, ahol mérgező vegyszerek és bombák dörzsölődtek egymáson. Ami engem és sok osztálytársamat illet, Teten, bár sok „finomság” volt, továbbra is vágytunk a banh ú maniókára, a „B.52”-es banh-ra, így minden évben magam készítettem, vagy megpróbáltam beszerezni őket.

Csak néhány évvel az ország újraegyesítése után ehettem mézeskalácsot, banh to-t és banh tet-et Tet idején, amikor a családom sok ugarföldet megtisztított, hogy rizst és ragacsos rizst ültessen. Hazámban éppen egy heves háború volt, így a rizs és a ragacsos rizs sok család álma volt a Tet idején, így a korai években a banh u-t és a banh tet-et maniókába csomagolták.

Banh to és "B.52" torta

December késő délutánján apám elment maniókát szedni, és hazahozta. Anyám meghámozta, megmosta, eltávolította a magházát, majd porrá őrölte. Az őrlőasztal egy darab alumínium volt, amit apám egy amerikai lámpacsőből vágott ki, és egy szöggel sok apró lyukat ütött bele; a maniókát az őrlőasztal érdes oldalán őrölték. Az őrölt maniókaport, szárított maniókaporral és némi párolt feketebabbal töltelékként összekeverve anyám több tucat banh u-t tudott becsomagolni.

Az egész család egész éjjel fennmaradt, lisztet zúdított, hogy "B.52"-es süteményeket készítsen. A süteményeket főtt maniókából készítették, kőmozsárban törték össze érett banánnal, banánlevelekbe csomagolták, szorosan átkötötték bambuszcsíkokkal, mint a banh tet-et, majd újra megsütötték. Amikor lehúzták a süteményeket, nagyon puhák és finomak voltak.

A „B.52” torta egy olyan étel, amelyet a háború alatt a szülővárosomban élők készítettek, hogy magukkal vigyék az erdő mélyére, hogy elkerüljék az amerikai B.52-es bombázók koordinátáit. Olyan hosszúra és nagyra csomagolták, hogy sokan elfértek benne, ezért viccesen „B.52” tortának nevezték. Tet idején az emberek manióka süteményeket és „B.52” tortákat csomagoltak, hogy katonáknak és gerilláknak adják.

Tet egyszerű süteményei nem csak emlékek. Az év utolsó napján sétáltam Tien Ky város piacán, találkoztam egy idős férfival, aki egy kosár manióka süteményt vitt eladásra, vettem egy csokor még meleg süteményt; fogatlanul mosolygott, a múlt történeteit mesélte...

Miután ellátogattam Loc Yen ősi falujába, visszatértem szülővárosomba, Tien Son községbe, megnéztem a mézeskalácsokat; a banh to, banh no, banh in, xoi vang, xoi gac mellett meleg, szerető emlékek özönlöttek elő, és hirtelen szokatlanul melegnek éreztem a tavaszt.

Forrás: https://nld.com.vn/ban-doc/cuoc-thi-viet-huong-vi-tet-banh-tet-hon-que-20230122141851921.htm