Az anyósunk unszolt minket, hogy menjünk haza Tet miatt, de a férjemmel kifizettük a vonatjegyeket, és a városban maradtunk egy tavalyi buli miatt.

A kínai nő és férje azért döntöttek úgy, hogy a városban maradnak, mert rossz tapasztalataik voltak a Tet miatti hazatérés során hosszú éveken át.

Ly Thu Nhan cikke a Toutiao platformon (Kína)

Az év végén a férjemmel mindketten Tet-szünetet töltöttünk, de eszünk ágában sem volt visszatérni a szülővárosunkba. Épp akkor kaptuk vissza a vonatjegyeinket. Míg mindenki a csomagjainak csomagolásával, a bőröndjeinek a vasútállomásra szállításával és a repülőre szállással volt elfoglalva, mi a házban takarítottunk, hogy megünnepeljük a város első Tet-szünetét.

Tegnap este felhívott az anyósom, hogy megkérdezze, mikor tér vissza a szülővárosába. A férjem csak annyit mondott, hogy idén nem tér vissza, mert túl rövid a vakáció. A válasz rendkívül meglepte az anyósomat. Megpróbált meggyőzni, de nem sikerült, ezért négyszemközt felhívott. Ekkor én is őszintén azt válaszoltam, hogy minden alkalommal, amikor visszatértem a szülővárosomba, hogy a férjemmel megünnepeljük a Tet-et, az "olyan volt, mint egy csata", túl fárasztó és kimerítő volt, ezért úgy döntöttünk, hogy idén a városban maradunk.

Illusztrációs fotó

Anyósom dühösen azt mondta: „Ha nem akarsz, ne gyere vissza”, majd letette a telefont. A férjemmel mindketten sokkal megkönnyebbültebbek voltunk. Sokan csodálkoznának, hogy miért dolgozunk egész évben messze, és miért csak a Tét idején akarunk újra találkozni a családunkkal. Valójában nem arról van szó, hogy nem hiányzik az otthon, vagy hogy nem vagyunk családtagok, csak arról, hogy tavaly a Tét alatt történt néhány dolog, ami mindkettőnket elkedvetlenített, amikor a visszatérésre gondoltunk.

Tet alatt egyesek elfoglaltak, míg mások közömbösek.

Tavaly év 28-án a férjemmel éppen visszaértünk szülővárosunkba, és még nem volt időnk pihenni, amikor anyósom sietve unszolt minket: „Siessünk, pakoljunk össze a csomagjainkat, és gyertek ki ide, még sok munka van hátra.” Anyám azt mondta, menjünk a városba, hogy vegyünk Tet-kuplét, teát és süteményt, hogy vendégül láthassuk a vendégeinket, aztán gyerünk vissza mosni és kitakarítani a ház összes bútorát az újév előtt.

Illusztrációs fotó

Miután végeztünk az összes kiosztott munkával, mindketten annyira fáradtak voltunk, hogy szédültünk. A férjem azon tűnődött, hogy a sógorunk és a sógornőnk miért van annyi ideje otthon, és miért várnak ránk haza takarítani és vásárolni. Nem tudott okot adni, csak annyit mondott, hogy Tet közelében ne figyeljünk apróságokra, hogy a családi légkör harmonikus maradjon.

Valójában ez nem minden évben történt meg, de szinte minden Tet-en a férjemmel „tetőtől talpig elfoglaltak” voltunk, míg a férjem családja közömbös volt. Azonban mindig arra biztattuk egymást, hogy próbáljuk meg elfelejteni, és boldogabban ünnepeljük a Tet-et. Csak abban az évben a Tet 4. napján éreztünk annyira dühösek a férjemmel, hogy nem akartunk visszamenni a szülővárosunkba.

Konfliktus "fellángolt" egy buli után

A történet az, hogy az apósom rokonokat hívott meg hozzánk egy bulira, és mi nagyon igyekeztünk gondosan felkészülni a vendégek fogadására. A férjemmel kora reggel bementünk a városba, de még mindig nem volt időnk elég hozzávalót venni, ahogy apám mondta, és ennek eredményeként a ház előtt leszidott minket. Sietve elindultunk ajándékokat keresni a vendégeknek, és mire hazaértünk, már délelőtt 10 óra volt, amikor a férjem felébredt, és lustán leült a kanapéra tévét nézni.

Egész délelőtt elfoglaltak voltunk, de délre a férjemmel még mindig a konyhában voltunk, senki más nem segített, mert az anyósom azt mondta, hogy rosszul van, az apám nem tudott főzni, a férjem pedig elment valahova. Mivel kevés ember volt és túl sok munka, ez egy hibához vezetett: egy hal, amelynek a pikkelyeit nem kaparták le, és a libatollakat nem dolgozták fel alaposan.

Illusztrációs fotó

A férjem szülei azonnal elégedetlenek lettek, amikor meglátták. Szerencsére minden rokon dicsérte a finom ételt, és az arcuk is jobb lett. Az étkezés után a férjemmel továbbra sem tudtunk nyugodni, hanem el kellett mosogatnunk, ki kellett takarítanunk a házat, és el kellett búcsúznunk a rokonoktól. De a férjem szülei továbbra is elégedetlenek voltak, panaszkodtak, hogy lassan érkezik az étel, és hogy az ajándékok nem elegek.

A férjem általában ritkán vitatkozik a szüleivel, de ezúttal nem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg: „Egész nap keményen dolgozunk, és még mindig leszidnak minket, de hol vagytok ma a sógornőddel?” Szavai megdöbbentették az apósát, de ő továbbra is hangosan bizonygatta, hogy a fiának nem szabad vitatkoznia az apjával, és tudnia kell, hogyan segítsen a testvérének és a sógornőjének.

Illusztrációs fotó

Azon az estén apámmal sokáig vitatkoztunk, végül a férjemmel másnap kora reggel bementünk a városba. A konfliktus egészen idénig nem oldódott meg, mert egyik fél sem hajlandó "engedni a derekát" a békekötéshez. Ennek eredményeként a férjem proaktívan megbeszélte velem, hogy még idén visszaadjuk a vonatjegyet, és ne menjünk többé vissza a szülővárosunkba, hogy az év ritka időszakát pihenéssel tölthessük, ahelyett, hogy a szülei és testvérei házimunkájával foglalkoznánk.

Ha a jövő évi Tet elkészül, akkor is visszatérünk. Csak reméljük, hogy a család minden tagja erőfeszítéseket tesz, és megosztja egymással a felelősséget. Így mindenki élvezheti az újév köszöntésének boldog légkörét, ahelyett, hogy olyan nehéznek érezné magát, mint a férjemmel a korábbi Tetjeink.

Forrás: https://giadinh.suckhoedoisong.vn/me-chong-giuc-ve-que-an-tet-nhung-vo-chong-toi-tra-ve-tau-o-lai-thanh-pho-vi-mot-bua-co-tu-nam-ngoai-172250108150431945.htm